Technology

Robbantott a Xiaomi

Bejelentette a Xiaomi az új Snapdragon 888-as processzorra épülő első okostelefont, a Mi 11-et, amely prémium szolgáltatásokkal teszi vonzóvá magát.

Hasznos újítás az Edge böngészőben

Frissítette a Microsoft Chromium-alapú böngészőjének eszköztárát, amelynek felugró menüje egy helyen teszi lehetővé a gyűjtemények és könyvjelzők hatékonyabb rendszerezését.

Fontos MNB döntések

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa a hitelintézeti szektor sokkellenálló képességének erősítése, valamint a hitelezési dinamika megőrzése és ezzel a gazdasági növekedés elősegítése érdekében döntéseket hozott többek között a törlesztési moratórium időkorlátjához kötődő értékvesztés-képzés gyakorlati banki alkalmazásáról, valamint a tőkefenntartási pufferszabálytól való átmeneti eltérési lehetőségről.

Október: Bővül a debreceni szuperszámí­tógép

Kutatás-fejlesztési központtal bőví­tette magyarországi beruházásait a neves, kí­nai távközlési cég, de az 5G hálózat is bővül a fővárosban. Nemzetközi téren kettéválik egy technológiai óriás, és a processzorgyártás területén ismét bejelentettek egy nagy jelentőségű összeolvadást.

SOC-e mind, amit annak adnak el?

Venni is legalább annyira tudni kell, mint eladni. A professzionális világban rendkívül szórakoztató, de sajnálatosan nem gyakran előforduló eset, amikor egy hozzáértő vásárló és egy hozzáértő eladó előre megfontolt szándékkal találkozik. Tisztában vannak azzal, hogy mindketten mást akarnak, az egyik vásárolni, a másik eladni, amiből következik, hogy ljaiknak nehezen határozható meg a közös halmaza. És mindketten tisztában vannak azonban azzal is, hogy egy bizonyos szint felett a szakma elméletében és gyakorlatában való jártasság lerövidítheti a megállapodáshoz vezető utat. SOC-ot venni sem egyszerű.

A tudás a peremre költözik

Az elmúlt időszakban folyamatosan azt boncolgattuk, hogy milyen erősen kapcsolódik a videó-biztonságtechnika az IT-technológiákhoz. Ebben az í­rásban igazán mélyre ásunk! Az IP-kamerák lelkivilágára vetünk egy pillantást, megpróbáljuk bemutatni, hogy miért fontos az, hogy milyen technológia rejlik az eszközök mélyén, illetve azt, hogy mivel vértezik fel ezek a kameráinkat.

Hasznot hajtó adatok

A nemrégiben felállí­tott Nemzeti Adatvagyon íœgynökség (NAVíœ) jogi, közgazdasági, informatikai és közpolitikai szempontrendszer alapján is foglalkozik a hazai közadat-vagyonnal. Gál András Levente, a Neumann János Nonprofit Kft. – NAVíœ ügyvezetője, és egyben a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai vezetője szerint a nemzeti adatvagyon olyan kincs, amit nem szabad elkótyavetyélni.

Körkapcsolás Konferencia és dí­játadó bitekbe kódolva

A 2020-as év alaposan átí­rta a dí­játadók és rendezvények világát, nem volt ez másként a Projektmenedzsment Szövetséggel sem. A szakmai szervezet azonban megugrotta a koronaví­rus által útjukba görgetett akadályokat, í­gy két évtized után először az online térben adták át Az í‰v Projektmenedzsere dí­jat és szintén a virtuális térben került megrendezésre a szokásos, évi Körkapcsolás Konferencia. A tapasztalatokról és projektmenedzsment szakmai irányváltásáról Cserna József, a szövetség elnöke beszélt.

Szeptember: Ősszel mozgásba lendül a piac

A mesterséges intelligencia 11-14 százalékkal növelheti a hazai GDP-t, ezért a kormány elfogadta a Mesterséges Intelligencia Stratégiát. Itthon egy kí­nai IT-s cég jelentette be, hogy az európai kereslet kielégí­tésére íœllőn nyitnak gyártócsarnokot. A félvezetők területén egy 40 milliárd dolláros gigafelvásárlást jelentettek be, de az appboltok elleni harc és a kí­nai monopóliumok elleni háború is folytatódott augusztusban.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top