Figyelmeztetés a Microsofttól a Windowsról
A Microsoft figyelmeztetést adott ki a lejárt Windows tanúsítványokkal kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy azokat a számítógépen kell hagyni, mivel szükségesek a visszamenőleges kompatibilitás érdekében.

Az év legforróbb hónapjában az űr meghódítására készülnek a magyar és a külföldi vállalatok egyaránt. Az EU trösztellenes vizsgálatot indított egy keresőóriás ellen, több fejlesztő is megkérdőjelezte az appboltokat üzemeltetők monopóliumát.

A DIGI a fogyasztókat megtévesztő kampánnyal vezette piacra mobiltelefon-szolgáltatását, többek között valótlanul ígért korlátlan mobilnetet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata szerint, ezért a hatóság 45 millió forintos bírságot szabott ki.
Javul a szellemi tulajdonvédelmével kapcsolatos tudatosság a hazai vállalkozások körében Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnöke szerint. A szakember az IT-cégeknek azt javasolja, mérjék fel, milyen szabadalmakkal, oltalmakkal rendelkeznek, ezek megfelelően beárazva jól jöhetnek tőkebevonásnál is.

Megemelt támogatás, nagyobb kutatói szabadság, közkinccsé váló eredmények jellemzik a 2021-ben induló alapkutatási projektek finanszírozására kiírt OTKA pályázatot.

A Google elárulta, hogy egy egyszerű zéró érték okozta a YouTube-ot, a Gmailt és a Google Cloud Platformot blokkoló globális hitelesítési rendszer hibáját.

A Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (Milab) hat kutatási projektje közül kettőt a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) munkatársai irányítanak.

Bejelentette a kínai gyártó, hogy a Xiaomi Mi 11-es okostelefont december 28-án mutatja be egy kínai eseményen.

Eddig több mint 1 milliárd forinttal segítette Gattyán György, a Docler cégcsoport alapító-tulajdonosa a vírus okozta károk enyhítését. Karácsony előtt újabb 120 millió forintot adományozott kórházaknak, illetve gyerekotthonokban élő fiataloknak adott karácsonyi ajándékcsomagot.

Novemberben az előző hónaphoz képest 45 ezerrel 4 millió 496 ezerre nőtt a foglalkoztatottak száma, közölte az előzetes gyorsbecslésre épülő adatot a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.