Technology

Nagyot nőtt az amerikai GDP

A végleges adatok szerint az előzetes becslésnél 0,3 százalékponttal nagyobb mértékben, 33,4 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az Egyesült Államok bruttó hazai terméke a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis jelentése alapján.

Felkészültek a megváltozott környezetre

Egyes területeken, például az IT-biztonsági szolgáltatásoknál jelentős növekedésre számí­t idén Marton László, az Invitech vállalati értékesí­tési vezérigazgató-helyettese, de a teljes bevétel esetében is bővülést jósol. A cégnél optimistán várják 2021-et, felkészültek a megváltozott környezetben való működésre.

Szükségből erény

Megerősödve került ki a pandémiás helyzetből a H1 Systems, amely a következő időszakban a nemzetközi szí­ntéren is erősí­teni kí­vánja pozí­cióit – mondta el Németh Mihály, a vállalat ügyvezető igazgatója.

Elkészült a rádióspektrum-stratégia

A piaci szereplők észrevételeit és az előző stratégiai időszak tapasztalatait is figyelembe véve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megalkotta a 2021-2025 közötti időszakra szóló nemzeti rádióspektrum-stratégiáját. A következő öt évben a hatóság hat sávot készít elő értékesítésre.

Magyar vállalkozások digitális fejlesztése

A munkahelyek megvédését, és újabbak létrehozását is segíti az a pályázat, amelyben már mintegy 3,7 milliárd forintot pályáztak sikeresen magyar cégek digitális képességeik fejlesztésére.

Nagyot újított az Intel

A világ legnagyobb lapkagyártójának Clover Falls nevű mesterséges intelligencia társprocesszora a vállalat Evo platformjának része lesz.

Karrierről karrierre: dí­jazottak

Egy olyan 35 év alatti vezető nyerte el a VISZ 2020-as Braun Péter dí­ját, aki korábban szállí­tói és fejlesztői oldalon is számtalan sikert könyvelhetett el

Újabb csapás a drónozókra

Az Egyesült Államok kínai cégekkel keményen bánó Kereskedelmi Minisztériuma többek mellett ezúttal a népszerű dróngyártó DJI Technologyt helyezte kereskedelmi tiltólistára, valószínűleg azért, mert drónokat szállít a kínai kormánynak.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top