Videón a fergetegesen táncoló robotok
A Boston Dynamics robotjainak feledhetetlen produkcióját mindenképpen érdemes megnézni.

A Windows 10 operációs rendszer 2004-es verziószámú kiadása (az idén tavasszal megjelent May 2020 Update) továbbra is vezeti a Windows 10-változatok háziversenyét az AdDuplex legfrissebb adatai szerint.
Az egyik legizgalmasabb évét tudhatja maga mögött a Gloster, amely a járvány kellős közepén jelent meg a Budapesti í‰rtéktőzsde Xtend piacán. Az eddig megszokott IT-megoldásaik mellett 2021-ben az IT-szolgáltatásokra összpontosítanak, megnőtt az igény a professzionális IT-szolgáltató központok iránt. Szekeres Viktor, a Gloster Infokommunikációs Nyrt. elnöke értékeli az évet.

A 4iG Nyrt. („4iG”) tájékoztatja befektetőit és a pénz- és tőkepiac szereplőit, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) „Hálózati Menedzsment rendszer és nagysebességű interfészek beszerzése az EBP keretén belül” tárgyú verseny újranyitással megindított központosított közbeszerzési eljárásán a 4iG nyertes ajánlatot tett.

Nem a klasszikus adományozási mechanizmust követte 2020-ban a Vodafone, hanem a közösség igényeire reflektáló, fenntartható utat kereste. A lakosság, a munkatársai és a vállalat partnerei bevonásával több millió forinttal támogatott különböző nonprofit szervezeteket, alapítványokat, illetve a Vodafone Digitális Iskola Programjában résztvevő diákokat és pedagógusokat.

Sajtóértesülések szerint az idén a koronavírus-járvány miatt nagyot menő Zoom videókonferencia szolgáltató további munkát segítő appok megjelentetését tervezi.

Szeptemberben megalakult a Nemzeti Adatvagyon-ügynökség, amelynek vezetője Gál András Levente lett. A kormány szeptemberben fogadta el Magyarország Mesterséges intelligencia stratégiáját, melynek célkitűzései között szerepel, hogy

A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően folyamatosan mérséklődik, 2020 decemberére 290 ezerre csökkent az álláskeresők száma, mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Hét év még az informatikában is sok idő, sok esetben mégis érdemes ennyire előre tekinteni. Az egyik dátum, amelyet sokaknak szem előtt kell tartaniuk, 2027. december 31.: addig lesz ugyanis gyártói támogatás a SAP R/3 vállalatirányítási rendszerekhez.

Két sikeres, magyar vonatkozású felvásárlásra is sor került novemberben: egy felhőszolgáltató vállalat és egy nyelvtanuló alkalmazás talált új gazdára. A mobilfizetés egy új szolgáltató hazai megjelenésével nagyobb teret hódít. Az amerikai elnökválasztás hatására a kínai cégekre nehezedő nyomás keveset változik, a fő áldozatnak novemberben meg kellett válni egyik mobiltelefon-márkájától. Az EU pedig a javíthatósági index bevezetésével csökkentené az e-hulladékot.

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.