Kimondva-kimondatlanul, de az AI-fejlesztések egyik célja, hogy a mesterséges intelligencia átvegye a jelenleg emberek által végzett munkák minél nagyobb részét. Az erről szóló eszmecserék közepette a nagy, fel nem tett kérdés ez: hogyan fogunk megélni? Hogyan jutunk majd élelemhez? Ez a legfontosabb kérdés, amelyről nem beszélnek komolyan a mesterséges intelligencia körül zajló viták során.
Bármennyire is félelmetesnek tűnik a technológia, hasonló aggodalmak az ipari forradalom óta többször is felmerültek, és a munkaképes korú felnőttek többsége ma is dolgozik. Ami azonban fájóan hiányzik, az egy komoly vita arról, mit tegyünk, ha ez a jövőkép mégis megvalósul. Az OpenAI vezetője, Sam Altman szerint „a jövő sokkal jobb lehet a jelennél”, mert az AI mérhetetlen gazdagságot teremt majd. Ez azonban kockázatos feltételezésnek tűnik – szinte mindenki számára, Altman és techno-oligarcha társai kivételével.
Még ha az AI óriási gazdasági jólétet is hoz létre, annak elosztása továbbra is politikai kihívás marad. Ez a fordulópont komoly, nyílt vitát igényel arról, miként osztjuk el e jólét gyümölcseit az emberiség között. A kérdés két részből áll.
Az első: hogyan lehet technikailag hatékony rendszert kialakítani a gazdasági javak újraelosztására, amikor a gépek átveszik a munkát, és a munkajövedelem aránya a nullához közelít.
A fontosabb kérdés azonban az, hogyan alakítja át ez a gazdasági átrendeződés a hatalmi viszonyokat. Ki dönti el, mit adóztassunk meg, ha az AI megszünteti a munkajövedelmet, amely a legtöbb fejlett országban az állami bevételek fő forrása? Ki határozza meg, mennyit fogyaszthatnak azok az emberek, akiknek nincs tulajdonrésze az AI-forradalomban?
Hogyan szerveződik a társadalom egy olyan világban, ahol a gazdasági kibocsátás nagy részét vagy egészét gépek állítják elő, és néhány tucat techno-milliárdos dönt arról, a világ erőforrásainak – pénznek, energiának, ásványkincseknek – mekkora részét fordítsák a szuperintelligencia további fejlesztésére? Ki szólhat bele abba, hogy inkább az egészségügyre, a mezőgazdaságra vagy az oktatásra jussanak források?
„Olyan garanciákra van szükség, amelyek megőrzik az emberi cselekvőképességet, felügyeletet és elszámoltathatóságot” – mondta António Guterres ENSZ-főtitkár az Újdelhiben megrendezett AI-csúcstalálkozón. Az AI jövőjét „nem döntheti el néhány ország, és nem lehet néhány milliárdos szeszélyére bízni”.
Az AI-körökben élénk vita zajlik az úgynevezett „illeszkedési” (alignment) problémáról – arról, hogyan biztosítható, hogy a gépek a működtetőik céljait szolgálják. A nagyobb kihívás azonban az, hogy az AI-rendszerek és tulajdonosaik céljai összhangba kerüljenek a társadalom szélesebb céljaival. Az AI sok, mindannyiunkat érintő jelentős döntést fog hozni. Demokratikus kormányzási eszközeink gyengének tűnnek ahhoz, hogy kordában tartsák az új technológiák élén álló oligarchák törekvéseit.
A technológiai változás korábban elősegítette a demokrácia terjedését, mivel a városi munkásosztály nélkülözhetetlenné vált a gazdaság számára, és a politikai rendszerek alkalmazkodtak ehhez. De ha a hétköznapi emberek munkája irrelevánssá válik, mi történik a politikai befolyásukkal?
A Virginia Egyetem két kutatója összefoglalót készítettek arról, miként működhetne a közpénzügy az AI korszakában. Szerintük kezdetben a fogyasztási adók pótolhatják a kieső bevételeket, ahogy a munkajövedelem nullára csökken. Egy mesterséges szuperintelligencia uralta világban azonban az emberi fogyasztás súlya is csökkenne, mivel a gépek által termelt jövedelem nagy részét újrabefektetnék – így a terhek nagy részét a tőkeadó viselné. Felmerült az is, hogy az adókkal lassítani lehetne az átmenetet. A kutatók szerint a korai szakaszban, amikor az emberi munka még releváns, az adópolitika ösztönözhetné az olyan technológiákba történő beruházásokat, amelyek segítik a dolgozókat, nem pedig helyettesítik őket. Emellett szóba jöhetne az olyan fix tényezők – például föld, frekvenciaspektrum vagy adat – megadóztatása, illetve a monopoljáradékok elvonása.
Elméletben mindez megvalósíthatónak tűnik. A probléma az, hogy e bomlasztó technológiák tulajdonosait rá kellene venni valamire, ami nem természetes számukra: a megosztásra. Az Egyesült Államokban az adóbevételek a GDP kevesebb mint 26%-át teszik ki, ami nyolc százalékponttal alacsonyabb az OECD-átlagnál. A tőkeadó alig haladja meg a GDP 2%-át. Ezeknek az arányoknak jelentősen emelkedniük kellene, amikor az embereknek nem lesz munkabérük, és az állami újraelosztásra szorulnak.
Erre azonban kevés az esély. Az OECD 2021-ben véglegesített globális adómegállapodása az amerikai technológiai cégek – például az Amazon, a Google és a Meta – adóelkerülési gyakorlatát kívánta korlátozni. Bár a Biden-kormányzat támogatta az egyezményt, Donald Trump – akinek kampányát közel 400 millió dollárral támogatták technológiai oligarchák – 2025 elején egyoldalúan kilépett belőle.
A várt AI-forradalom léptéke és mélysége rendhagyó megoldásokat tehet szükségessé. Az egyik ilyen javaslat az AI-vállalkozások tulajdonrészének közvetlen szétosztása. Az adókat részvényekben is be lehetne szedni, hogy az állam idővel tulajdonrészt halmozzon fel. Egy radikálisabb elképzelés szerint a kormányzat előzetesen kisajátíthatna bizonyos mértékű részesedést, és azt a lakosság között oszthatná szét, így közvetlen tulajdonrészt biztosítva az AI által ígért bőségből.
„Ha az AI-fejlesztés lelassul, a hozamok szerények maradnak; ha viszont átalakítja a gazdaságot, a hozamok valószínűleg emelkednek” – írják a Virginia Egyetem kutatói. „Ez az automatikus alkalmazkodás különösen értékes az AI fejlődését övező radikális bizonytalanság miatt.” E nagy ívű elképzelések azonban komoly akadályokba ütköznek. A kormányoknak még azelőtt kellene lépniük, hogy az AI túl nagyra nő – ami a jelenlegi politikai környezetben valószínűtlen.
A technológiai oligarchák hevesen ellenállnak minden olyan kormányzati kísérletnek, amely korlátozná hatalmukat vagy megadóztatná őket. Lina Khan, a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság élén, Joe Biden elnöksége alatt sem tudta érdemben megbontani a technológiai monopóliumokat.
Közben a Szilícium-völgy tőkeerős szereplői nemcsak jelentős erőforrásokat mozgósítanak az amerikai politika befolyásolására, hanem „hálózati államok” létrehozásán is dolgoznak – Grönlandon, Nigériában, Hondurasban vagy a karibi Nevis szigetén –, hogy szükség esetén kikerüljék a demokratikus ellenőrzést.
Ki tudja, mit tesznek majd, ha az emberi munkát teljesen kiváltották. Ha a mesterséges intelligencia valóban olyan hatalmassá válik, amilyennek a Szilícium-völgy oligarchái elképzelik, könnyen lehet, hogy a munka utáni világban az egyetlen stratégia a túlélésre az lesz: kalappal a kézben, udvariasan kérni a mogulokat, hogy osszanak belőle.
Forrás: https://www.theguardian.com/
