Highway

48_1.jpg
Forrás: ITB
Kőkorszakban az adatok

Adatfüggőkké lettünk

Fejlett adatkezelési képességekre van szüksége az embereknek annak érdekében, hogy a rájuk szabaduló adathegyeket képesek legyenek elemezni. Az IT és az üzlet együtt a maximumot képes kihozni az adatokból. Cikkünkben két sikeres projektet is bemutatunk.

Pénz, olaj és adatfüggő a modern ember – véli Papp László, a Gartner Magyarország ügyvezető igazgatója. Az egyik nem boldogít, a másik tönkreteszik a földet és a harmadikról fogalmunk sincs, hogy milyen hatással lesz a társadalomra. A szakember szerint egy adat katasztrófa felé közeledünk, mert miközben egyre nő a keletkező adatok mennyisége, nem tudjuk azokat feldolgozni, nincs meg sem kapacitás, sem pedig a szükséges szaktudás.

 

Ne omoljanak ránk az adathegyek

Adatkezelési kőkorszakban vagyunk, ahol az adatok 0,5 százalékát elemezzük és az információk 25-30 százaléka már keletkezése pillanatában pontatlan. Ebben az adatkezelési kőkorszakban az adatok értéke csökken: tíz évvel ezelőtt egy petabájtnyi adat 1,8 millió forintot ért, ma csupán 500 forint a gazdasági értéke. Persze, az inflációhoz az is hozzájárul, hogy évente 41 százalékkal nő az adatok mennyisége.

Hogy az adathegyek ne omoljanak ránk, a Gartner vezetője szerint fejlett adatkezelési képességekre van szükségük az embereknek, ezen felül pedig az automatizálás eszközeit is be kell vetni az adatkatasztrófa elkerülésére. Az adatok feldolgozásának folyamata a törlés is, vagyis teljes életciklusa alatt törődnünk kell az adatokkal. A törlés problematikáját megoldaná, ha megtanítanák az algoritmusokat felejteni. Tömegeknek kell megtanítani az adatkezelést, ha tényleg meg szeretnénk találni az adatok között a gyémántot, – fejezte be Papp László.

 

IT és üzlet karöltve dolgozzon

Pénzügyi területen már húsz évvel ezelőtt alakultak ki az első adattárházak, vagyis a banki szféra már egészen korán felismerte az adatok és a bennük rejlő potenciált – ismerteti Fodor Andrea, a Projektcoach ügyvezető igazgatója. Az élet gyorsulása miatt azonban az igények változnak, sokkal gyorsabban kell elérni az adatokat, szinte azonnali információkra van szükség. A tapasztalat azt mutatja, hogy ha az IT és az üzlet együtt, karöltve dolgozik, sokkal jobb eredmények születnek. Azonban a valóságból sajnos még mindig IT problémából indulnak ki a döntéshozatali projektek és kevés esetben használják a valós idejű döntéshozatalhoz a meglévő információkat.

Az adatok feldolgozása terén van elmozdulás, látunk jó példákat – mondja Szigeti Ákos, a 4iG szenior projektvezetője. Legyen az a saját jól felfogott üzleti érdek vagy a szabályozásnak való megfelelés az indok, a lényeg, hogy főleg pénzügyi területen komoly optimalizációs törekvéseket figyelhetünk meg. Nem félnek hozzányúlni a forrásrendszerekhez a vállalatok, az alaprendszerek átalakítása is elindult. A vállalat munkatársainak a hozzáállása is látványosan megváltozik, miután látják az üzleti hasznot.

A GDPR miatt vagyunk proaktívak

A GDPR behozta a közbeszédbe az adatbiztonságot, így a megnőtt a vállalatok körében a hajlandóság az IT-beruházásokra, – mondja Csinos Tamás, a Clico Hungary ügyvezető igazgatója. A cégek sokkal proaktívabbak IT-biztonság terén, felismerték az adatvagyonukban rejlő értéket, és hajlandóak áldozni megvédésükre. Hagen István, a Bonafarm információbiztonsági vezetője szerint a tudatosság hiánya okozza a legnagyobb problémákat az adatvédelem területén, így vállalatuknál kiemelten foglalkoznak az alkalmazottak biztonsági oktatásával. Darko Meszaros, az AWS fejlesztő evangelistája szerint a felhő alapú szolgáltatások hozták el az adatok demokratizálódását, az elemző eszközök elterjedését. A felhő technológia pedig magasabb szintű adatvédelmet és adatbiztonságot is jelent.

300 százalékos növekedés

Szerencsére, azért vannak sikertörténetek az adatok feldolgozása terén. Bacsó Gergely, a McKinsey & Company partnere egy közepes méretű bank esetét mutatta be, ahol a vezetőség felső szinten eldöntötte, hogy analitika alapú bankká kívánnak válni és ennek érdekében a vállalat analitikus transzformációjába fogtak bele. A felső vezetés elkötelezett volt az átalakulás mellett, teljes mellszélességgel támogatták a pénzintézet változását. A munkatársak számára a rossz hír az egészben az volt, hogy rengeteg apró változásra volt szükség ahhoz, hogy mindez sikeres legyen, vagyis az egész vállalatra hatott az átalakulás folyamata.

A terv szerint 3 év alatt (amiből 4 év lett) egy kigondolt üzleti, IT- és HR-terv mentén a kezdeti 10 millió eurós befektetés 1-2 éven belül önfinanszírozóvá válik. A vállalat IT-infrastruktúrájának javult a minősége, felvettek megfelelő kompetenciájú adatszakembereket. Az összes alkalmazottnak képzést tartottak a megváltozott modellről. Összesen 23 use case-t azonosítottak az üzleten belül, ebből az első meglepően jól működött. Az első időszakban tapasztalt 300 százalékos növekedés 200 százalékon állandósult később, – fejezte be Bacsó Gergely.

 

Névtelen adatokból üzleti haszon

Az adatok hasznosítását gyakran a meglévő szabályozások gátolják, ilyen például a GDPR, mely komolyan korlátozza a személyes adatok felhasználási módját. De mi van akkor, ha ezekből a személyes adatokból, anonimizált, ámde üzleti döntéshozatalhoz tökéletesen megfelelő adathalmazt képezünk? Ekkor kezdődhetnek el a kreatív adatfelhasználási módozatok, amikor bármilyen elképzelt információt kiszűrhetünk az adatokból, – ismertette Vágujhelyi Gergely, aki az adatok anonim feldolgozásával foglalkozó startup, az Xtendr alapítója és technológiai vezetője.

A cég megoldása egy saját fejlesztésű algoritmusra alapozva fogadja a különböző forrásokból származó adatokat, összeköti azokat és üzleti döntések megalapozásához szükséges információvá alakítják. Például egyik projektjükben egy újonnan megnyílt szálloda vendégkörének szokásaiból arra próbálnak rájönni, hogy az új hotel honnan vonzza magához az új ügyfeleket, milyen tevékenységeket végeznek szívesen – nyilván, mindezt anonim módon végzik. De lehetőségük lenne valós időben követni egy ország GDP-jének az alakulását vagy a biztosítási csalások kiszűrésében is segítséget tudnak nyújtani – csak adatra van szükségük.