Technology

Átformálják a Windows 10-et

Hírek szerint a Windows 10 operációs rendszer a felhasználói felületét érintő nagyszabású átalakítás elé néz még az idén: a fő újdonság az ablakok sarkainak lekerekítése lesz.

Növekedett tavaly a kínai gazdaság

A kínai gazdaság 2,3 százalékkal növekedett 2020-ban, miután a koronavírus-járvány belföldi megfékezését követően az ország gazdasága gyorsuló ütemben állt helyre az első negyedévben regisztrált visszaesésből, derült ki a kínai statisztikai hivatal adataiból.

Digitális well-being, mint az informatikai vezetők következő prioritása

Az idei év alaposan átformálta az IT-vezetők feladatkörét, szerepét és működését is, a transzformációnak pedig közel sincs vége. A koronavírus miatt amúgy is sok pluszfeladattal terhelt vezetők még egy új kihívással találták szembe magukat: a munkavállalók digitális jóllétének fenntartásával. A véget nem érő munkaórák, az állandó elérhetőség, az izoláció, az otthon és a munkahely határának hónapok óta tartó elmosódása egy sor problémát indukál, ami lassan túlmutat a dolgozó hatáskörén, és felsőbb szintű beavatkozásért kiált.

Trendmutató álláslista

Az Újvilágban készített üzleti kutatásokat kellő szakmai óvatossággal ajánlatos kezelni. Lehet, hogy a válaszadók száma alacsony és/vagy a vizsgált területet nem megfelelően képviselik a megkérdezettek, statisztikai szempontból. Az is megeshet, hogy a feltett kérdések nem egészen szakszerűek. Akárhogy is van, imádok ilyen tanulmányokat, jelentéseket olvasni, különösképpen akkor, ha engem érdeklő témában kutakodnak.

Üzleti fogadalmak az új évre

Sokan tesznek újévi fogadalmat magánéletükkel, személyükkel kapcsolatban. De miért ne tehetne a cégvezető is olyan üzleti vállalásokat, amelyek betartása és elérése leginkább csak rajta múlik, viszont kimondottan jó hatással lehet az üzletmenetre?

Munkaerő-közvetítő cégek 2020-as rangsora

Cég neve Munkaerő-közvetítésből származó nettó árbevétel 2019-ben (millió Ft) 1. Randstad Hungary Kft. 1 887 2. Hays Hungary Kft. 1 017 3. Grafton Recruitment Kft.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top