Jó hír az áfáról
A gyorsított áfa-kiutalásokat az idén is folytatja a kormány, a bevallásukat ma leadó vállalkozások akár már február elején hozzájuthatnak a pénzükhöz, közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videójában.

Donald Trump távozó amerikai elnök két nappal hivatali idejének lejárta előtt új szankciókat rendelt el a már eddig is komoly kereskedelmi korlátozásokkal sújtott kínai Huawei ellen, tovább növelve a bizonytalanságot.

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) és az ELTE kutatói a szolgáltató által közzétett iPhone-mobiladatok felhasználásával vizsgálták a tavaszi koronavírus járvány ellen hozott intézkedések hatásait kilenc európai országban.

Okos autókban használt technológiák fejlesztésén fog együtt dolgozni a kínai Geely autógyártó és a Tencent kínai internetes óriáscég.

Hírek szerint a böngésző következő verziójában lehetőség lesz adatokat importálni jelszókezelő programokból.

A népszerű VLC médialejátszó most kiadott, legújabb, 3.0.12-es változata már natív módban használható az Apple új processzora köré épülő számítógépeken.

Szárnyaltak a világ legnagyobb technológiai cégei a tőzsdén tavaly, aki 2019 végén vásárolt a részvényeikből, akár 70-80 százalékos nyereséget is elérhetett. Az Apple értéke ezermilliárd, míg az Amazoné 700 milliárd dollárral nőtt 2020-ban.

Alsó-Szászország adatvédelmi hatósága 10,4 millió eurós büntetést szabott ki egy helyi laptop kiskereskedőre, mert a vállalat jogtalanul állandó videómegfigyelés alatt tartotta alkalmazottait az elmúlt két évben.

Lényegesen kisebb a hazai kkv-k termelési hatékonysága az uniós átlagnál. Ezen sokat javíthatnának az Ipar 4.0 megoldások, a pénzügyi források vagy éppen a kompetencia hiánya miatt viszonylag kevesen fognak bele ilyen projektekbe. A Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ a BME-n kialakított Ipar 4.0 Technológia Központjában (a TK-ban) a kkv-k által is jól alkalmazható rendszereket is bemutatnak, továbbá rendezvényekkel és új szolgáltatással is támogatják a termelés új alapokra helyezését.

A kormány célja az, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, ehhez elengedhetetlen, hogy a megfelelő ismeretek, szaktudás mellett innovatív szemlélettel is rendelkezzenek. A zsűri javaslata alapján 82 pályázat jutott tovább a második fordulóba, így 113 fiatal versenyezhet az összesen 2,5 millió forint ösztöndíjért. Idén a dobogós helyezés sokat nyom a latban az egyetemi felvételin, 100 többletpontot fog érni, és támogatásban részesülnek a legeredményesebb felkészítő tanárok, középiskolák is.

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.