Saját domaint a macskás mémeknek!
Ma már evidenciának számít, hogy az internetes tartalmak kategóriái közül messze kiemelkedik a mémek területe. Szerény becslések szerint is több százmillió született már és vessük

Az informatika fejlődését régóta követő olvasóink minden bizonnyal emlékeznek arra a klasszikus tájképre, amely a Windows XP operációs rendszer alapértelmezésű háttérképeként érkezett az életünkbe. Igen,

Az Uber jövőre a fekete London-taxikra is kiterjeszti szolgáltatását – jelentette be a vállalat, pedig a hagyományos taxik sofőrjei és az amerikai székhelyű cég között

Az Amazon Las Vegas-i konferenciáján tartott előadáson bemutatkozott „Q”. Olyan kérdésekre tud válaszolni, mint például: „Hogyan építhetek webes alkalmazást az AWS használatával?”. A Q 17

Vállalkozási ismereteket, cégépítést lehet tanulni tanfolyamokon, workshopokon, könyvekből, videókból, blogokból. Mostantól egy társasjáték is segít a cégépítőknek – és nem, nem a Monopolyról van szó.

Neumann János University and Promptmaster have signed a cooperation agreement to promote the integration of artificial intelligence in higher education. More and more Hungarian universities

A Psychological Science című szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerint a három évvel ezelőtti technológiával létrehozott, mesterséges intelligencia által generált arcokat – különösen a fehér embereket ábrázoló

A hollandiai központú Europol – az európai kiberrendőrség – letartóztatott egy 32 éves férfit és négy társát, akiket azzal gyanúsítanak, hogy ők voltak a vezetői

A bennünket körülvevő hipermediatizált világban gyors tempóban érkező képek bombáznak bennünket, a közösségi médiában megjelenő videók formájában, a városi tereken elhelyezett digitális hirdetőtáblákon keresztül és

Számos, a vállalati szférában dolgozó fejlesztő hozzájárul a nyílt forráskódú szoftverek terjesztéséhez azzal, hogy üzleteik modelljében újfent helyet kapnak az ilyen típusú programok. A cégeknek

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.