Az MI-fejlesztések mind nemzetközi felügyelet alá kerülnek?
1945. július 16-án örökre megváltozott a világ. A Robert Oppenheimer által irányított Manhattan Projekt „Trinity” nevű kísérlete először tette képessé az emberiséget arra, hogy kiirtsa

A jó öreg MS-DOS idejéből, az AUTOEXEC.BAT és a CONFIG.SYS kézzel „hegesztésének” korszakából származó klasszikus játékok felelevenítése szórakoztató szórakozás lehet. De sokszor nem egyszerű a

A hamarosan immár egy évtizedes múltra visszatekintő OnePlus december 5-én helyi idő szerint 14:30-kor mutatja be új csúcstelefonját a kínai Sencsenben. A külső is változik

Szerencsénkre a fogorvostudomány is „tartja a lépést” az új technológiákkal és módszerekkel. MI, AR, 3D nyomtatás – a fogorvostudomány jelenéről és jövőjéről készített körképet a

2021 végén kerültek reflektorfénybe a TikTok anyavállalatának, a ByteDance-nek a videójátékokkal kapcsolatos tervei. Ezek fenyegetést jelentettek az olyan szereplőkre, mint a Tencent és a NetEase, valamint

Aitana, egy életvidám, 25 éves, barcelonai, rózsaszín hajú nő, aki hetente kap privát üzeneteket hírességektől, hogy randira hívják. Azonban ez a modell nem igazi: a

Vlagyimir Putyin elnök arra figyelmeztetett, hogy nem szabad megengedni, hogy a nyugat monopolhelyzetbe kerüljön a mesterséges intelligencia (MI) területén, és közölte, hogy hamarosan jóváhagyják a

A Leica, a világ egyik legrégebbi és legtekintélyesebb fényképezőgépgyártó cége bemutatott egy új, 9500 dolláros (kb. 3,4 millió forint árú) fényképezőgépet, amely a digitális manipuláció

A mesterséges intelligencia (MI) fogalma idén bombaként robbant be a technológia újdonságaival csak felhasználóként találkozó átlagember életébe, hogy néhány hónap alatt teljesen a feje tetejére

Az orosz belügyminisztérium körözést adott ki Andy Stone, a Meta szóvivője ellen. Az azonban egyelőre nem ismeretes, hogy pontosan mivel vádolják. Azt azonban már régen

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.