Technology

Földi Miklós

Németh Szabolcs: Milyennek látja a mai magyar vendéglátás helyzetét?

Sokan azt hiszik, hogy a vendéglátásba a legegyszerűbb befektetni, nem kell hozzá különösebb szakértelem. Ennek köszönhető, hogy elég sok étterem és szálloda nyílik minden évben. Arról kevesebb szó esik, hogy a hozzáértés hiánya vagy finanszírozási gondok miatt be is zárnak vendéglőket. A hazai vendéglátás egyébként meglehetősen centralizált; a gazdaságilag igazán jó vendéglátóhelyek Budapesten, azon belül is főként az V. és a VI. kerületben vannak. Sajnálatos, hogy hiányoznak a hálózatok. A vállalkozók általában egy, legfeljebb két egységben gondolkoznak, pedig a vendégek értékelnék, ha az országot járva mindenütt az ismerős hellyel, a megszokott minőséggel találkoznának.

Szathmári Géza

Stefan Tsvetkov: Mennyire lesz európai a magyar távközlés-szabályozás? Nem félő, hogy egyre inkább a nagyok határozzák meg a piacot?

A távközlési szolgáltatások problémái univerzálisak: a vezetékes hangszolgáltatás piaca – a mobil és a VoIP térnyerésének köszönhetően – zsugorodik, és az új generációs hálózatok kiépítése sem halogatható, habár rendkívül költséges beruházás.

A szabályozás alapvető feladata a piaci verseny feltételeinek megteremtése, mivel egyedül a piaci verseny biztosíthat a felhasználók számára jó minőségű, kedvező árú szolgáltatásokat.

Bízom benne, hogy Magyarország a távközlési piac szabályozásának terén azokat a nyugat-európai példákat követi majd, amelyek az alternatív távközlési szolgáltatók működését hathatósan támogatják, ezzel biztosítja a piaci verseny feltételeit.

Már csak azért is optimistán látom a jövőt, mert Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke 2008-ban az európai hírközlési hatóságokat tömörítő ERG/IRG szervezetek elnöke lesz.

Németh Szabolcs

Ladics László: Milyen üzleti lehetőségeket lát egy menza és kávézó üzemeltetésében?

Megítélésem szerint a gyorsétkeztető vendéglátásnak van igazán jövője. Húsz éve dolgozom a vendéglátóiparban, és azt tapasztalom, hogy elsősorban nem az à la carte típusú, hanem a fast food jellegű vendéglátás fejlődik. Az emberek többsége gyors kiszolgálásra vágyik, és stabil ár/érték arányú helyeket keres. Mi ezt a gyakorlatot követjük, Szombathely után rövidesen Budapesten is.

Kovács Viktor

Milyen módon tervezi a magyarországi piac terjesztését?

Magyarországon már létezik az a tehetős vevőréteg, amelyik a kifinomult életstílushoz tartozó luxustermékek iránt érdeklődik. A gazdagodási folyamatoknak köszönhetően az elkövetkező 10–15 évben a piac exponenciális növekedésére számítok. Exkluzív budapesti bemutatótermünk a következő 3 évben várhatóan még kielégíti az igényeket, utána valószínűleg shop-in-shop (üzlet a üzletben) stratégiát választunk. Debrecenben, Szegeden és Győrött egy-egy luxuscikkeket forgalmazó cég bemutatótermének egy részében kínáljuk majd saját termékeinket. Szorosan együttműködünk tehát más luxustermékeket forgalmazó cégekkel, privátbanki részlegekkel, a belsőépítészeti elittel. A kooperáció fontos része a piacszerzésnek.

Farkasdi Thomas

Hol lát külföldi terjeszkedési lehetőségeket?

Vállalkozásunk egyik ága akváriumokat épít, ezzel próbálunk meg terjeszkedni. Dubaiban már három éve jelen vagyunk, most Bukarestben folytatjuk a legígéretesebb tárgyalásokat. Egy nagy bevásárlóközpontban építenénk a Camponában működőhöz hasonló akváriumot. Próbálkoztunk Katarban, Omanban, Oroszországban, Lengyelországban, Bulgáriában és Ausztriában is, pillanatnyilag nincs nagyobb munkánk, de kisebbek folyamatban vannak.

Tatár György

Miért éri meg szállodai szobát foglalni az interneten?

Pénzt és időt takarít meg, aki az interneten foglal szállást. A legtöbb szálloda kedvezőbb feltételekkel kínálja szobáit online foglalásnál, mint ha a vendég közvetlenül a hotelhez fordulna. Egyes szálláshelyeknél 10–15 százalék az engedmény, de van, ahol a 45 százalékot is eléri. Az időmegtakarítás is fontos szempont; vannak webhelyek, ahol akár száz szálloda ajánlata közül lehet válogatni. Mindezen túlmenően online foglaláskor nagyobb az esély rá, hogy zsúfolt időszakokban – például húsvétkor vagy pünkösdkor – is kapjon szobát a vendég.

Ferenczi Péter

Mi segít egy elfoglalt üzletembernek, ha be akarja rendezni a lakását, illetve az irodáját, és egyedi megoldásokat szeretne?

Egy elfoglalt üzletembernek nincs ideje ide-oda futkosni. Olyan lakberendezési szakembert keres tehát, aki az alaprajz és néhány főbb irány ismeretében megoldja a feladatot. Mi – az In Forma bútoraink bázisán – olyan komplett megoldást adunk, amely az egyedi igényeket is képes kielégíteni. Bútoraink meghatározó anyaga az alumínium, ez természetesen már eleve feltételez egy stílust.

Vahl Tamás

Presser Gábor: Szereti a konferenciákat?  

A konferenciákat nem szeretem. Szeretem viszont azokat a társadalmi eseményeket, ahol jó szakmai elõadások mellett a résztvevõk sportolni, egy jó vacsora és koktélok mellett beszélgetni tudnak, és mindezekkel egyidejûleg magas színvonalú kulturális eseményen is részt vehetnek. Úgy, mint az SAP idei tihanyi rendezvényén, ahol Presser Gábor volt az elsõ este vendége.

Levendel Ádám

Novák Péter: Lesznek-e nyomtatott sajtótermékek 2040-ben?

Lesznek, de másképpen, mint ma. A rendszeresen internetezõk ma is több sajtóterméket fogyasztanak, mint akik a számítógép közelébe sem merészkednek. De mást és másként olvasnak, másra használják az olvasottakat. Ennek a tendenciának a felerõsödésével kell számolnunk. A technikai fantázia végtelen lehetõsége ellenére szeretünk majd kézbe fogni, megszagolni és ránézéssel átfogni megszerkesztett tartalmakat. Kevéssé fogjuk azonban archiválásra használni a nyomtatott sajtót, mert „rendetlen”, rosszul rendezhetõ. Gyengébb pozíciójuk lesz a rövid híreket közlõ újságpapíroknak. Több szerepet õriznek majd meg valószínûleg a részletes, szövegcentrikus elemzéseket közlõ nyomdai termékek.

Kmetty József

A Kürt mindig saját ingatlanban mûködött. Most jött el a pillanat, hogy kinõttük régi helyünket. Egy biztonsági cégnek speciálisak az igényei, ezért úgy döntöttünk, hogy magunk építjük fel új, 4500 négyzetméteres ingatlanunkat Budaörsön. A nagy méretet elsõsorban az indokolja, hogy a Kürt köré egy biztonsági kutatóközpontot szeretnénk kialakítani. Szívesen látnánk környezetünkben olyan cégeket, amelyek a miénktõl eltérõ biztonsági portfólióval rendelkeznek, illetve amelyeknek a termékeit a Kürt biztonsági termékeivel összekapcsolva értékesíthetnénk. Bõvülésünk másik fõ indoka a Kürt nemzetközi terjeszkedése.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top