Technology

Haász Andrea

Koppány Emese: Mekkora teret kap a kreativitás a vállalati rendezvények szervezésében egy olyan vállalatnál, amelynek az energetikai szektor természetéből fakadóan a biztonságot és a stabilitást kell sugároznia?

Célunk, hogy fő üzleti partnereinkkel – többek között a Mollal és az MVM-mel – jó kapcsolatokat ápoljunk. A szokásostól eltérő, vonzó rendezvények segítik a kapcsolatépítést. Minden partira megpróbálunk valamilyen ötletet becsempészni. Tavaly például jégshow-t rendeztünk, majd a műsor után felemelkedett a színpad, és mindenki kedvére korcsolyázhatott a jégen. Az ötleten kívül nagyon fontos az időzítés is. Karácsonyi fogadásunkat például mindig december elején tartjuk, hogy ügyfeleinknek legyen idejük eljönni.

Ladics László

Milyen célközönsége van egy természetes fából készült dézsának?

Aki még nem próbálta, nem tudhatja, milyen remek a szabadban, 35-40 fokos vízben üldögélni, miközben a kertet hó borítja. Az élményt a természetes anyag is növeli; egészen más egy fa dézsában ülni, mint egy alapvetően hideg, műanyag jacuzziban. Saját tapasztalatom, hogy a rendszeres szabadtéri fürdőzés nagymértékben erősíti az immunrendszert. Természetesen nem olcsó mulatságról van szó, hiszen nemcsak a dézsát kell megvásárolni, hanem a víz felmelegítése is pénzbe kerül. Ezért ma még sajnos luxusnak számít, ha valaki a kertjében fából készült dézsát állít fel.

Máthé János

A fejlett országokban a service level agreement (sla) és a service quality management (sqm) már kötelező penzum. A szolgáltatók, a rendszerintegrátorok azzal különböztetik meg magukat, hogy az informatikai és távközlési rendszerek működését miként felügyelik: csupán egyszerű havi riportot készítenek, vagy valós idejű, a felhasználó által nyomon követhető sqm-et nyújtanak. Magyarországon ettől még távol vagyunk. Ahhoz, hogy az sqm elterjedhessen, élénkíteni kell a versenyt, és a mainál fejlettebb szervezeti, működési kultúrát kell teremteni. Alapkövetelmény a felsővezetői elkötelezettség, továbbá a szolgáltató és az ügyfél szoros együttműködése. A magyar piacon valódi sqm-mel egyelőre főként a multinacionális vállalatoknál és a banki szektorban találkozhatunk, holott az infokommunikációs szolgáltatások minőségmenedzsmentje, távfelügyelete az államigazgatásban, a közigazgatásban és az egészségügyben is igen kívánatos volna.

Bajnai Gordon

Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben specifikusan it-fejlesztési célokat fogalmaz meg a Gazdaságfejlesztési Operatív Program, elsõsorban a modern üzleti környezet megerõsítésének céljából. Szintén specifikusan információtechnológiai tartalmú az Elektronikus Közigazgatás Operatív Programja, amelynek kiemelt célja az e-közigazgatás megteremtése. Ezeken kívül közvetve még számos operatív programban – így a regionális operatív programban – szerepel az információs társadalom céljainak megvalósítását ösztönzõ fejlesztés.

Balázs Csaba

Petrányi Dóra: Divatos szó lett a konvergencia. Mi hiányzik még a magyar piacon az integrált szolgáltatások közül?

Nagyon sok integrált szolgáltatás hiányzik, köztük a legfontosabbnak az online pénzügyi szolgáltatásokat érzem.

Petrányi Dóra

Mundruczó Kornél: Az informatika világa folyamatosan gyorsul. És mi van az élettel?

Két gyermek anyjaként semmiképpen sem panaszkodhatom a lassú tempóra, de számomra ők a legteljesebb kikapcsolódás.

Mundruczó Kornél

Péterfy Bori: Orson Welles egy riportfilmben úgy nyilatkozott, hogy élete 2 százalékát töltötte filmkészítéssel, a többi küszködés volt. Ön ezt hogyan éli meg?

A filmkészítés mindig küszködéssel jár, de ezek hasznos küszködések, élettapasztalatot adnak az embernek.

Õsi Zsolt

Azok a kisebb cégek életképesek, amelyek a szakmai, innovatív területeken letesznek valamit az asztalra, illetve amelyek olyan prompt-igényeket elégítenek ki, amelyekre az adott pillanatban nincs megoldás a hazai piacon. Mi ebbõl az aspektusból közelítjük meg a kérdéseket. A beszállító multik ugyanolyan ügyfeleink, mint a végfelhasználók, tehát igyekszünk minden irányban jó kapcsolatokat fenntartani. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy tévedjünk, hogy egy projekt elbukjon.

Maradi István

A Magyar Telekom-csoport rendkívül széles informatikai portfólióval rendelkezik, amelynek irányítása óriási kihívás és lehetõség is egyben. A belsõ rendszerek folyamatos frissítése és a leányvállalatokkal való összehangolása egy sor új lehetõséget teremt ügyfeleinknek, és ezek már jól érzékelhetõek a boltjainkban is. A harmonizáció egyben a piaci igények függvénye is, hiszen ott érdemes összehangolni, ahol ügyfeleink vagy hatékonyságunk növelése azt megköveteli: ezért ez mindenképpen folyamatos feladat számunkra.

Péterfy Bori

Such György: Művészeti-kulturális alkotásnak tekinti-e könnyűzenei szerepvállalását vagy csak szórakozásnak a színpadi fellépések között?

Teljes mértékben művészi vállalkozásnak tekintem, különben nem is csinálnám; szerencsémre a munkám egyben szórakozás is a számomra.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top