Technology

Megállíthatatlan az nfc

A technológia adott, s a kompatibilis készülékek is egyre népszerűbbek, az érintés nélküli kommunikációra épülő szolgáltatások globális expanziója elől tehát minden akadály elhárult.

Egy mondat is elég

Nem kell pin-kódokkal és jelszavakkal bajlódni: a telefonos ügyfélszolgálat a hangunk alapján is azonosítani tud bennünket.

Vajta László

Henk Tamás: Hogyan lehet megoldani, hogy a mérnökhallgatók a műszaki ismeretek mellett üzleti-vállalkozói ismeretekre is szert tegyenek?

A bolognai rendszer keretében már folytatunk ilyen jellegű elméleti oktatást, de még fontosabbnak tartom a gyakorlati képzést.

Szilencium

A tavalyi Top 25 utáni, az idei Top 25 előtti időszakban vagyunk. Ez most a szilencium ideje.

Már horizonton az e-recept

Első körben a gyógyszerek és a gyógyászati segédeszközök rendelésénél vezetik be az e-receptet.

Kezd eldurvulni az Apple és a Samsung ügye

Mindketten a saját javukra fordítanák a szabadalmi jogvitát az örök riválisként ismert Apple és Samsung jogi képviselői, és ennek érdekében nem válogatnak az eszközök között.

Egyre okosabban mérnek az észtek

Megkezdődött Észtországban az EU irányvonalának megvalósítása, amelynek értelmében az Ericsson okos mérési infrastruktúrát alakít ki a Balti államban.

Beszélsz magyarul, Google?

Már felismeri a kimondott magyar szavakat, és a magyar kézírást is a Google keresője, amennyiben androidos kütyün használják.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top