Decemberben lehull a lepel a kitiltott Samsung készülékekről
Jót tett a Samsung részvényeinek, hogy több hónappal csúszik a tiltólistás Galaxy okostelefonok bejelentése.

Sorra mennek végig a torrent linkeket tartalmazó weboldalakon a brit hatóságok, amelyek legutóbb a UKNova-t szemelték ki legújabb áldozatuknak.

Állami szinten korlátozzák az amerikai cégeket, hogy kereskedelmi viszonyt folytassanak Iránnal – a Blizzard is az irányelv egyik vesztese.

Állami tulajdonba kerül a Magyar Telekom Egységes Digitális Rádiórendszert üzemeltető leányvállalata, a Pro-M.

íltalában nem jellemző a kormányzati informatikai projektekre a gyors lefutás. Akad olyan is, amelyet ciklusokon át jegelnek. A vezetői karrierek viszont annál rövidebbek lehetnek, sőt, a kormányzat megcsinálhatja az év üzletét is.

Púp a hátán a magyar távközlési ágazat szereplőinek a telefonadó, amely a korábbinál is mélyebbre taszította a mobiltelefon-előfizetések számának csökkenésétől szenvedő iparágat.

A gazdasági mélypontok továbbra is arra ösztönzik a cégeket, hogy racionalizálják költségeiket. Emiatt vált a legnagyobb kihívássá az it-rendszerek üzemeltetése.

Közel sincs még vége az évnek, de máris borítékolható, hogy 2012 egyik legnagyobb durranása a negyedik mobilszolgáltató megjelenése volt a hazai pályán.

Röviden áttekintjük a 2012-es év legnagyobb kütyü-dobásait. A kicsiktől a nagyobbak felé haladunk, a legfőbb szempontok a méreten kívül – csoportonként eltérő súlyozással – a termékben megtestesülő technikai innováció mértéke, a termék népszerűsége, reklámozottsága és elterjedtsége, piaci részesedése saját kategóriájában.

Az internet sztárcégeinek tőzsdére lépésekor mindenki egy újabb dotkom-lufi kialakulásától és kipukkanásától tartott. Csak félig lett igazuk: a lufi nem fújódott nagyra, mégis kipukkant.

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.