A Wall Street elitjei hatalmas MI-fogadásra készülnek
A mesterséges intelligencia körüli őrület óriási befektetési lehetőségeket nyitott meg, és a Wall Street legnagyobb nevei készen állnak, hogy beszálljanak a játékba. Egy New York-i

Lehet technikai kérdésként, kötelezően elvégzendő feladatként tekinteni az SAP S/4HANA konverzióra, de nem érdemes. Igazi előnyt az fog jelenti, ha mindezt szélesebb, üzleti stratégiai kontextusba

Egy, a Fortune által látott belső dokumentum szerint az Amazon új mesterségesintelligencia-alapú hangasszisztensének, az Alexának fejlesztése komoly akadályokba ütközött, amelyek hátráltatják a bevezetést. A legnagyobb

2016-ban, amikor az OpenAI egy kulcsfontosságú szerződés kidolgozásán dolgozott a Microsofttal, Sam Altman az Elon Musk által biztosított támogatást próbálta megszerezni. A szerződés értelmében a

Akkor is kaphatunk drága, utánvételes csomagot, ha nem rendeltünk semmit – de nem csak ezzel a módszerrel csalhatják ki a pénzünket az év végi vásárlási

A NIS2 irányelv kapcsán felértékelődött a sérülékenységvizsgálatok szerepe és jelentősége. Minél több eszköz áll rendelkezésre, és minél kevesebb élőerőt kell használni hozzá, annál jobb lesz

A Juna.ai egy német startup, amely mesterségesintelligencia-ügynökök segítségével szeretné az ipari gyárakat energiahatékonyabbá tenni. Az MI-ügynökök olyan szoftverek, amelyek autonóm módon képesek döntéseket hozni és

Komoly kritikákkal illeték a Foxconnt, az Apple egyik fő beszállítóját, miután kiderült, hogy indiai iPhone-összeszerelő üzemében a munkaerő-toborzás során hátrányosan különböztették meg a házas nőket.

A CIO-k épphogy sínre rakták a NIS2-projektjeiket, máris készülhetnek az AI-integrációs kihívásokra. Rengeteg az igény és lehetőség, meg is vannak a vállalati prioritások, de van

A TikTokot tulajdonló ByteDance jelenlegi becsült értéke elérte a 300 milliárd dollárt, ami a vállalat történetének egyik legmagasabb értékelése. Mindez annak ellenére következett be, hogy

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.