Technology

Március: De mi lesz a féltett adatainkkal?

A tavasz legnagyobb híre egy valaha magyarnak tartott mobilvállalat eladása volt, amely a leggazdagabb cseh vállalkozóhoz került. A közösségi oldalak dúskálnak az adatainkban, egy botrány pedig nagy vitát indított arról, hogyan lehetne még nagyobb biztonságban tudni a személyes adatainkat. Sajnos újabb, lapkákkal kapcsolatos sérülékenységek is napvilágra kerültek

Egyetem és piac: kéz a kézben

Számos infokommunikációs vállalat ápol szoros kapcsolatokat az egyetemi szférával, ám ritka az olyan szoros szimbiózis az üzleti és az akadémiai szféra között, mint az AutSofté. A helyzetből mind a két fél sokat profitál.

Nem csoda, inkább ASP kell!

Az önkormányzati ASP-rendszer eljutott arra a szintre, hogy már nemcsak a kisebb önkormányzatok működését könnyí­ti meg, hanem reális alternatí­vát nyújthat a nagyvárosoknak és a budapesti kerületeknek is.

Innováció a közjó szolgálatában

15 millió forint összdíjazású technológiai pályázatot indít a Vodafone Alapítvány. A Digitális Díjra olyan cégek, nonprofit szervezetek és magánszemélyek nevezését várják, akik kész digitális megoldást tudnak kínálni a gyermekeket, a családokat és a nonprofit szervezeteket érintő mindennapi kihívásokra, problémákra.

Legyen észrevétlen a közigazgatás

2018. mérföldkőnek számí­t a közigazgatási informatikában. Beértek a nagy projektek, új fokozatba kapcsolt a szeüsz-ök világa, működnek az egymástól független szolgáltatáselemek, beüzemelték a kormányzati adatközpontot. A továbbfejlesztés fő iránya az élethelyzeten alapuló ügyintézés kiterjesztése, a szolgáltató állam koncepciójának erősí­tése és az állami adatvagyon kiaknázásában rejlő lehetőségek feltérképezése lesz.

Felfelé az értékláncon

Lassan, de biztosan változik az ITSH szerepe a T-Systems International csoportszintű működésében. Erik Slooten vezérigazgató szerint az eddigi eredmények is biztatóak, de van még tartalék a magyar vállalatban.

Innovációs bankfiók, a jövő hírnöke

Amikor a bankolás jövője az online csatornákra terelődik át, miért lehet mégis fontos nagy összegeket beruházni a bankfiókok átalakításába?

Január: Hibás processzorok újévi átka

Óriási biztonsági hibával indult az új év, ami szinte az összes processzort érintette. A fagyos tényeket ellensúlyozta, hogy két magyar cég sikerének örvendhettünk januárban, a blockchain technológia térnyerése pedig folytatódott egy budapesti központ megnyitásával.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top