Technology

Elvis és a robotok

Programozók, robotok és kihívások. Röviden így foglalható össze az OTP Bank IT Competition programozó versenye, amelynek döntőjében 80-an mérték össze erejüket a Groupama Arénában. Az összetett és rendkívüli kreativitást igénylő feladatot a legsikeresebben az Elvis csapat teljesítette.

OpenAI MI AI

Megválasztotta nyolcfős elnökségét az MI Koalíció

A MI Koalíció november 29-én tartott első plenáris ülésén megválasztotta nyolcfős elnökségét és szakmai munkacsoportok létrehozásáról döntött. A Digitális Jólét Program (DJP) keretében, 2018 októberében létrejött Mesterséges Intelligencia Koalíció (MI Koalíció) célja, hogy Magyarország a mesterséges intelligencia fejlesztések és alkalmazások terén az európai élvonalba kerüljön és a nemzetközi MI közösség fontos tagjává váljon.

Hetényi Márk a 4iG igazgatóságának tagja lett

Az MKB Bank vezérigazgató-helyettesének operációs, IT, retail, digitális és pénzügyi területeken szerzett gyakorlati és vezetői tapasztalatait kamatoztathatja a legnagyobb magyar tulajdonú IT-társasággá alakult 4iG Nyrt. menedzsmentje.

SZIP 2.0: szintet lépnek a szélessáv-beruházások

A kormány kezdeményezésére, szakmai szervezetek és piaci cégek támogatásával 2019 januárjában elindul a Szupergyors Internet Program második szakasza, a SZIP 2.0, melynek célja a legalább 100 Mbps-ra alkalmas, de gigabites sávszélességre bővíthető, vagy optikai hálózatok kiépítése.

Egyik fél sem tudja túszul ejteni a másikat

Egységes szakmai és technológiai elvek szerint, ellenőrzött körülmények között készülnek majd az állami célú szoftverek – a cél nem a szállí­tók korlátozása, hanem a valódi partneri kapcsolat megteremtése.

Február: Izmosodó magyar cégek, gyarapodó hazai sikerek

Újra magyar cégek eredményességéről érkezett hír: egyikük platformját 50 millió dollárért vásárolták meg, a másik 5 millió dolláros befektetéssel terjeszkedhet a tengerentúlon. Az is jó hír, hogy megalakult a kvantumtechnológiai központ, vagyis ezt a technológiát is komolyan veszi hazánk. Külföldön egy meghiúsult felvásárlás és a koreai téli olimpia körüli biztonsági incidens volt a forró téma.

Százból kilencvenkilenc cégnek nem fontos az informatika?

A Modern Vállalkozások Programja 3199 vidéki vállalkozás adatain keresztül vizsgálta a hazai kis- és középvállalkozások digitális technológiáinak használatát, valamint az infokommunikációs eszközök alkalmazásának elterjedtségét.

A szolgáltatásokban a jövő

Az IT-biztonsági termékek piacán is változik a vállalati ügyfelek igénye. Egyre inkább előtérbe kerül az egyszerű bevezetés és üzemeltetés, a termékek pedig lassan elképzelhetetlenek kiegészítő szolgáltatások nélkül. Amelyik gyártó ezt megérti, gyorsan fejlődik – ahogy teszi ezt a Panda Security is.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top