Technology

A változatosság gyönyörködtet

Mobilalkalmazástól az új módszerekkel kialakí­tott adatközpontig – az ITBUSINESS AWARD-ra beküldött pályázatok talán még soha nem voltak olyan sokszí­nűek, mint idén.

íœzemmód-váltások: back to business!

Imádom a nyarat, s amikor a vége felé közeledik, egyrészt rettentő szomorú leszek, mert leghatékonyabban napelemmel működöm. Másrészt pont ennek az üzemmódnak köszönhetően tele energiával vetem bele magam a szezonnyitásba. Mert nemcsak az iskolában vagy a szí­nházakban indul az új év(ad), hanem az INSIDE tradicionális időzí­tésének köszönhetően – immár 17. éve – az ITB-nél is.

Balogh Péter lett az év legsikeresebb ICT-menedzsere

Idén is összeállí­totta az év legsikeresebb ICT-menedzsereinek TOP 25-ös listáját az ITBUSINESS, amit hagyományosan az INSIDE ITB szezonnyitó rendezvény dí­játadó estjén hozott nyilvánosságra – az ITBUSINESS és a BEHAVIOUR AWARD győzteseivel együtt. Az év legsikeresebb ICT-menedzsere Balogh Péter lett, mí­g a kiadó által alapí­tott szakmai dí­jakat a Black Cell, az RG-Net, a H1 Systems, valamint a Com-Forth nyerték el.

Kara íkos és Weingartner Balázs távoznak az ITM államtitkári székéből

Péntek éjjel a Magyar Közlönyben rövid hí­r keretében jelent meg, hogy – a miniszterelnök javaslatára – Kara íkost, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárát és Weingartner Balázst, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárát e megbí­zatása alól íder János köztársasági elnök 2019. augusztus 31-ei hatállyal felmentette.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást!

A diszruptív technológiák és a hozzájuk köthető új üzleti modellek az egész gyártói iparágat képesek megváltoztatni, de átformálják még a stabil alapokon nyugvó cégeket is, például a banki, biztosítási vagy kereskedelmi területeken. A digitális gyártási technológiák megléte kimozdította a helyéről a kutatás-fejlesztés, az ellátási értéklánc, az értékesítési és a szerviz folyamatait is.

Készül a kormány kisvállalkozásokat segítő új stratégiája

Egyre jobban növekszik a hazai kis- és középvállalkozások hozzáadott értéke a magyar gazdasághoz, már 50 százalék körüli, mégis a munkaerőhiány, a növekvő bérek és a nyugdíjba vonuló vállalkozók miatt új stratégiát gyárt számukra a kormány. Ennek egyik legfontosabb eleme, hogy végre sikeresen ki tudják aknázni a digitalizációban rejlő új lehetőségeket, melyek alapvetően szükségesek ahhoz, hogy a kkv-k versenyképessége növekedjen.

Vezetőváltás az MFB-nél és a Hiventuresnél

Kisgergely Kornélt, az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures volt vezérigazgatóját bízták meg a Magyar Fejlesztési Bank pénzügyi divíziójának vezetésével. A kockázati tőkealap-kezelő új vezetője pedig Katona Bence, a társaság korábbi vezérigazgató-helyettese lett, míg a korábban az MFB-nél is dolgozó Mikesy Álmos a Hiventures vezérigazgató-helyetteseként dolgozik a továbbiakban.

Szüksége van a vállalatomnak a blokkláncra?

Miközben a technológia körüli felhajtás csillapodik, egyes iparágak felfedezték maguknak és előnyükre használják az osztott könyvelés technológiáját. Nem kell mindenkinek a blokklánc technológiához fordulnia, csak mert az jól hangzik, előtte keressük meg az üzleti előnyét.

Együttműködés Székesfehérvár fejlődéséért

Együttműködési megállapodást írt alá Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Prosperis Alba Kutatóközpont Kft. és az Óbudai Egyetem. A Felek közös célként határozták meg, a jövőbeni kutatások helyben történő megvalósulását, amelyek alapul szolgálhatnak a gazdasági szereplők, közfeladatokat ellátó és más szervezetek részére egyes fejlesztési irányaik meghatározásához.

Nem csak pénzzel erősíthetjük az IT-biztonságot

A kollégák IT-biztonsági tudatosságának növelésével is emelhetjük vállalatunk biztonsági szintjét. A közösségi terekben elhelyezett tájékoztatók, információs plakátok, a konkrét tennivalók ismertetése mind segít a vírusos támadások elkerülésében, egyáltalán az ártó szándék felismerésében.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top