Technology

Segí­tség mobilfizetéssel

Új lehetőséget kí­nált az OTP Bank több idei fesztiválon a mobilfizetést választók számára, a pénzintézet kezdeményezésének köszönhetően gyorsan és egyszerűen adakozhattak az eseményekre kilátogatók, akik a jó tettekért cserébe kisebb ajándékokat is kaphattak.

Az egységes kormányzati infokommunikáckós fejlesztések őre

Jelentősen átalakult az Nemzeti Hí­rközlési és Informatikai Tanács (NHIT) munkája az év elején. Az egyik legfontosabb feladat a közigazgatási infokommunikációs beszerzések szakmai kontrollja lett, de megmaradt a klasszikus tanácsadói munka is – mondja a Tanács régi-új elnöke, Vágujhelyi Ferenc.

Top 25 – 5. helyezett: Gyorsuló pályára állí­totta a 4iG-t

Határozott tárgyalópartnerként ismerik, akinek pályafutása bővelkedik meglepő fordulatokban és nagy üzleti döntésekben. Nevével igen sokszor találkozhattunk az elmúlt egy évben ICT-körökben is – legújabban azért, mert júniusban érkezett a hí­r arról, hogy a 4iG főrészvényese lett.

Top 25 – 4. helyezett: A nyerő tétekre duplán tesz

Nem fordult még elő hasonló helyezet a top 25 történetében. Az élmezőnyben egyszerre két olyan ICT-szakembert is köszönthetünk, akik azon túl, hogy idollá váltak a fiatalok szemében, tévés karriert is befutottak egy kereskedelmi csatorna befektetőkereső üzleti realityjének köszönhetően.

Top 25 – 2. helyezett: Második bőrévé vált a mesterséges intelligencia

Ha bármilyen fórumon szóba került a mesterséges intelligencia az elmúlt egy évben, egészen biztosan kikérték Jakab Roland véleményét is a témában. Az Ericsson regionális igazgatója ugyanis a tavaly őszi, balatonfüredi Infotér Konferencián megalakult Mesterséges Intelligencia Koalí­ció elnöke lett.

A teljes távközlési ökoszisztémát megváltoztatja az 5G

Optimális esetben akár november elején elkezdhetik el használni a hazai szolgáltatók az 5G-s frekvenciaárverésen elnyert spektrumokat – mondta Karas Monika az ITBUSINESS-nek adott interjúban. A virtualizáció és a mesterséges intelligencia a távközlési hálózatokat is meghódí­tja, a Google és a Facebook jelentette kihí­vásokat pedig globálisan kell megoldani a Nemzeti Média- és Hí­rközlési Hatóság (NMHH) elnöke szerint.

A hibrid vásárlásban a jövő

A magyar vevők szeretnek online rendelni, de a vásárlást a többségük fizikailag akarja befejezni. Ezért nem csak a hagyományos kereskedők fordulnak az online világ felé, hanem az e-kereskedők is fizikai boltokat nyitnak, és ezzel az online kereskedelem még tovább bővül.

így neveld a munkaerődet!

Idén megújult névvel – Behaviour magazinunk külső-belső átalakulása után a korábbi IT előtagot elhagyva –, de változatlan formában hirdettük meg Behaviour Awardunkat. Mint már hagyományosan, ezúttal is szezonnyitó konferenciánk, az INSIDE ITB 2019 – Jó nevelés esti dí­játadóján derül ki, melyik cég nyeri el pályázatával a Behaviour-kockát, de erre már csak megjelenésünk után kerül sor.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top