Technology

Magasztos célok, avagy stratégia a mindennapokban

Sok cég küzd azzal a problémával, hogy a szervezet magas szintű, vezetőség által meghatározott stratégiája, és az ahhoz kapcsolódó céljai nem teljesülnek, annak ellenére, hogy ezeket az egész szervezet felé kommunikálták. Ennek egyik oka lehet, hogy az említett célok a napi működéstől távolinak tűnnek, nehezen értelmezhetők, így a munka során felmerülő kérdésekhez kapcsolódóan nem nyújtanak iránymutatást a dolgozóknak. Ebből fakadóan azonosulni is nehéz velük. Hogyan javíthatunk ezen?

Rakoncza Zsolt a Dell Technologies Magyarország vezérigazgatója

2019. augusztus 5-től Rakoncza Zsoltot nevezték ki a Dell Technologies Magyarország vezérigazgatójává. A tapasztalt szakember az elmúlt 17 évben sikeres vezetői és senior értékesítési pozíciókat töltött be informatikai és telekommunikációs vállalatoknál.

Negyedszerre is a Magyar Telekom mobilhálózata lett a legjobb

A P3 nemzetközi tanácsadó, mérnöki és tesztelő cég idén júniusban végzett független mérései alapján ismét a Magyar Telekom mobilhálózata érte el a legjobb összesített eredményt a hang- és az adatszolgáltatások terén a hazai mobilszolgáltatók közül. A maximális 1000 pontból 916 pontot szerzett a szolgáltató, ami 55 ponttal több, mint a második legjobb eredmény. Az átfogó mérések alapján a vállalat hálózatát értékelték a legjobbnak minden kategóriában: a hang, az adat és a készülékekről gyűjtött hálózati adatok szempontjából egyaránt.

Új stratégia, erőteljes külföldi terjeszkedés

Tevékenységének leginnovatívabb területeire – a smart city megoldásokra, a közlekedésinformatikára és a felhőszolgáltatásokra – építve, az Ipar 4.0 fejlesztéseket kiemelten kezelve, a jelenlegi portfóliót bővítve tervezi, hogy meghatározó regionális szereplővé válik a Delta Systems. A cég bemutatta új, ötéves üzleti stratégiájának alapvetéseit. Ahogyan nemrég beszámoltunk róla, a vállalat július 30-án került a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Est Media Nyrt. tulajdonába, a tranzakcióval a Delta Csoport holdingcége vált az Est Media főrészvényesévé.

Egyetemi–ipari összefogás: nincs olyan, amit ne lehetne megvalósítani

Tobzódunk. Nincs olyan hónap, hogy ne érkezne hír kutatás-fejlesztési együttműködésről valamely felsőoktatási intézmény és nagyvállalat között. Az egyetemi és az ipari szféra szoros kapcsolatából az ökoszisztéma minden szereplője profitál, tágabb perspektívából nézve pedig az egész hazai gazdaság. Ehhez azonban szemléletmód-váltásra is szükség van: nem árt a piaci gondolkodás az egyetemek falain belül. Charaf Hassannal, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának (BME VIK) frissen kinevezett dékánjával beszélgettünk.

Én (csak) a win-win szituációkban hiszek!

Vannak mániáim, és azért akad köztük jó értelemben vett is. Az egyik ilyen az oktatáshoz kötődik, nevezetesen az egyetem és az ipar együttműködésével kapcsolatos.

Megérkezett a jövő szenzorhálózata a Vodafone-tól

A Vodafone országszerte beindította a keskenysávú (Narrowband) IoT hálózatát, így kereskedelmi forgalomban bárki számára elérhetővé válnak a legkorszerűbb NB-IoT megoldások. Az országos lefedettségnek köszönhetően az önkormányzatok és vállalkozások olyan helyeken is tudnak digitális fejlesztéseket végezni, ahol korábban ez elképzelhetetlen volt. A szolgáltatás hazai bevezetése a Vodafone Csoport közeljövőben kiépülő, legnagyobb nemzetközi NB-IoT hálózatfejlesztésének része, amely tíz európai országban, köztük Magyarországon valósul meg.

Zöld utat kapott a Digitális Agrár Stratégia

Elfogadta a kormány a Digitális Jólét Program részeként bemutatott, a magyar polgárok, a szakmai és civil szervezetek, valamint a digitális ökoszisztéma szereplőinek széles körű összefogásával elkészült Magyarország Digitális Agrár Stratégiáját.

600 millió forinttal gyújtották be tíz startup rakétáit

Gyárak termelési adatai alapján hatékonyságot javító mobil alkalmazás; 60 nap alatt felépíthető rezsimentes otthon; készpénzmentes fizetési megoldás; újgenerációs munkahelyi kommunikációs alkalmazás; e-sport tréner: ilyen és ehhez hasonló magyar fejlesztések nemzetközi piacra segítésében nyújtott segítséget az OXO Labs. Hatszázmillió forintnyi uniós forrást 2,5 év alatt helyeztek ki olyan aktív startupoknak, amelyek már megvalósították termékeiket.

Lezárult a tranzakció: a Vodafone tulajdonába került a UPC

A két vállalat ezután közösen fejleszti majd gigabit-képes mobil- és vezetékes hálózatát és szolgáltatásait. A Vodafone az egyesülést követően mind a vállalati, mind a lakossági szegmensben képes lesz teljes körű konvergens szolgáltatások nyújtására.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top