Technology

Fintech-veszély

„A Magyar Nemzeti Bank felhívta a bankok figyelmét, hogy jönnek a fintech-cégek, ideje felkészülni a változásokra”, mondja Y. úr, aki a március 2-án induló, azonnali fizetési rendszerrel kapcsolatos fejlesztésekben a szállítói oldal képviseletében szerzett értékes tapasztalatokat és érdekes információkat.

207 millió forint online szerződéskötési platformra

Újabb, ezúttal 207 millió forintnyi befektetést kapott a TrustChain Systems távoli felek közötti szerződéskötési platformja. Februárban indul a valós idejű ügyfél-azonosítás – magyar nyelven.

Bankkártya-biztonsági központ nyílik Európában

Létrehozza a Mastercard az Európai Kiberbiztonsági Központot, melynek célja, hogy csúcstechnológiával felszerelkezve segítse a piaci szereplők együttműködését, így erősítve a régió kiberbiztonságát.

Van hova pályázni a kutatóknak

Magyarország mintegy 3,3 milliárd forintot költ évente különböző, nemzetközi, kutatási infrastruktúra-szervezetek tagdíjaira. (Ebből csak a CERN – az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, benne a Nagy Hadronütköztető, LHC – 2,4 milliárd). E lehetőségek láthatóságát és a forrásfelhasználás hatékonyságát javítani kívánva sajtóbeszélgetést rendezett a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal.

Megérkeztek a Magyar Telekom 2019 Q4 és egész éves eredményei

A Magyar Telekom ma közzétette 2019. negyedik negyedévre és egész évre vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit. Főbb eredmények: az összbevétel éves összehasonlításban 4,1 százalékkal, 182,3 milliárd forintra nőtt 2019 negyedik negyedévében, a magyarországi RI/IT bevételek ismételt növekedésének, valamint a mobil adatbevételek mindkét országban jelentkező emelkedésének következtében. Az összes bevétel 2019 egészét tekintve 2018-hoz képest 1,5 százalékkal, 666,7 milliárdra nőtt, mivel a szolgáltatási bevételek és a készülékértékesítési bevételek növekedése ellensúlyozta az RI/IT bevételek csökkenését.

Fontos tudásbázis csatlakozik a mesterségesintelligencia-koalícióhoz

Magyarország egyik vezető IT-vállalataként csatlakozott a 4iG az innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére létrehozott Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz (MI Koalícióhoz). A szakmai fórum együttműködési lehetőséget biztosít a fejlődési irányok meghatározásában az MI fejlesztők és felhasználók, azaz a piaci és az állami szereplők, valamint az akadémiai szféra és a szakmai szervezetek számára.

Fontos, kivel zenél az ember – szürke eminenciások dicsérete

Volt szerencsém néhány éve Borbély Mihállyal, a kiváló jazz-zenésszel közösen megvalósí­tanom néhány workshopot. Ő a közelmúltban a jazzMA.hu szakmai oldalának szavazásán elnyerte többek között az év albuma, az év zeneszerzője és az év klarinétosa cí­met, ezzel eszembe juttatva egy azóta is bennem élő történetet.

2020 – az online számlázás éve

Rendkívüli közgyűlést tartott a Kulcs-Soft. A napirendi pontok megtárgyalását követően adott tájékoztatások szinte mindegyike a digitalizációról, felhő alapú rendszerek térnyeréséről, 5G-hálózatok nyújtotta technológia lehetőségekről szólt.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top