Technology

Bizalom és felhasználói bázis eladó!

Több modell is létezik a nyílt forráskódú szoftverek kereskedelmi használatára. A gazdasági sikerhez kritikus tömegű felhasználói bázis és lassan felépíthető hitelességre van szükség. A pénz meg csak megtalál valahogy.

Folyamatos a vadászati szezon a vállalatok ellen

A kiberbűnözők idén egyre jobban összezárják soraikat, szakosodottan, szervezetten, tervezetten és főleg feltűnés nélkül végzik munkájukat. Ellenük megfelelő IT-biztonsággal, naplózás-elemzéssel és a biztonságtudatossági szint növelésével védekezhetünk.

„Lassan átköltözik a piac egy virtuális interfészre, ahol kézi érintés nélkül zajlik minden”

A hangalapú asszisztens jobb, mint a legjobb pszichológus: úgy tapogatja le a hangulatot és azt, hogy a kedves vásárló valójában tényleg kedves pillanatában van-e, mint eddig semmi. A hangalapú technológia érett fázisába lépett, a piac pedig kezd ráérezni arra, milyen lehetőségek rejlenek abban, ha a másodperc töredéke alatt ráhangolódnak az ügyfélre. Küszöbön a korszak berobbanása, ahol a vonal kattanásától számítva, egyetlen szó elhangzása után tökéletes profil áll össze az ügyfélről. De mi vár ránk ebben a világban?

A komótos szakasz

„És mondd, ha átutalom az esedékes gázszámlám összegét nektek, akkor rögtön, vagyis tíz-húsz másodperc múlva már hívhatom is az ügyfélszolgálatotokat, hogy megtudjam, látják-e ők, hogy az utalásom megérkezett?” – tettem fel a kérdést jóismerősömnek, aki széleskörű tapasztalatokkal rendelkezik a közművek informatikájáról, és most is éppen egy ilyen intézmény sorait erősíti. Válasza nem lepett meg nagyon.

Magánszolgáltatók: irány az EESZT!

Idén januárban az egészségügyi magánszolgáltatóknak is csatlakozniuk kellett az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez, legkésőbb június 1-től pedig már online kell adatokat szolgáltatniuk a központi állami rendszerbe.

Szeptemberben startol a Hungarian Startup University Program

A startup-indításról, a piaci környezetről és az induló innovatív vállalkozások működéséről eddig nem volt ilyen egyedülálló, gyakorlatorientált, minőségbiztosított, az ország minden egyes pontján azonos színvonalú oktatást nyújtó program. 2019-ben a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) Startup Szakértői Testületének munkája által napvilágot látott egy, a startup-ökoszisztémát célzó javaslatcsomag, amelynek egyik eleme a Hungarian Startup University Program. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával 2020 szeptemberében országszerte számos egyetemenel is indul az első e-learning kurzus.

Európa élen jár a szabályozásban, de ez nem nyújt mindenre megoldást

Európa legnagyobb technológiai vállalatai nyílt levélben fordultak a ciklus kezdetével frissen alakuló Európai Bizottsághoz. A többek között a Spotify (Svédország), a Booking.com (Hollandia), a cDiscount (Franciaország), az Allegro (Lengyelország) és az eMAG (Románia) által jegyzett levélben a cégek kifejezik elkötelezettségüket az egységes európai digitális piac mellett, de felhívják a szabályozó testület figyelmét, hogy az alapos egyeztetés és koordináció nélküli törvénykezés a Kontinens egészét negatívan érintheti, jelentős hátrányt okozva minden Európából induló gazdasági szereplőnek amerikai és ázsiai versenytársaikkal szemben.

„Ti mind egyéniségek vagytok!” – Názáreti Brian

Minden vállalkozás célja, hogy a közömbös emberből érdeklődő, az érdeklődőből egyszeri vásárló, az egyszeri vásárlóból pedig visszatérő vásárló legyen. Erre az online marketingautomatizálás soha nem látott lehetőségeket kínál – de csak ha okosan használják.

Látványosan zöldülnek a vállalatok

Divat lett „fenntarthatónak” lenni – a környezetről és a jövőről való tudatos gondolkodás hangoztatása a nagyvállalati kommunikáció elengedhetetlen elemévé vált. A fenntarthatóság azonban sokszor tényleg csak a szavak szintjén jelenik meg, konkrét, számon kérhető lépésekre egyelőre nincs lefordítva.

Lefújták a mobilipar csúcstalálkozóját

Idén elmarad a barcelonai Mobile World Congress (MWC), az eseményt szervező GSMA tegnap esti döntése értelmében. A rendezvény 33 éves története során még nem volt példa hasonlóra.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top