Technology

14 ezer milliárd dollárral dobhatja meg a Föld GDP-jét az IoT

í“riási üzleti lehetőség rejlik az IoT-technológiában a megoldásszállí­tók, szolgáltatók számára, a Transforma Insights előrejelzése szerint a tavalyi 424 milliárd euróról 2030-ra 1300 milliárd eurósra nőhet a piac. Az ipar, a közlekedés vagy éppen az energiaszektor mellett egyéb területeken is egyre többen élnek a dolgok internete kí­nálta lehetőségekkel, számos projekt indult a kiskereskedelemben, az egészségügyben, illetve a mezőgazdaságban is.

A hablaty kerülendő

„Sose legyél egészen biztos abban, hogy akikhez beszélsz, pontosan azt értik a szavaidon, amit te szeretnél, hogy értsenek” – így hangzik egy igen fontos tanács azok számára, akiknek egyik fő feladata, hogy emberekkel vagy emberek csoportjaival kommunikáljanak. Az üzleti életben, így az IT-szervezetekben is különösen kritikus, hogy a kommunikáló fél a lehető leghatékonyabban adja át üzeneteit, tehát az átadandó ismeret és-vagy információ a célcsoportban lehetőleg a legkisebb torzulás nélkül rögzüljön.

Egy ví­rus és következményei

Az idei év már alighanem a COVID-19 jegyében és árnyékában telik el. A világjárvány az egészségügyi digitális megoldások amúgy is dinamikus fejlődésének is új lendületet adott.

Új sztárok a kommunikációban

Pár hónap alatt közel tí­zszeresére nőtt a Teams használata, a Zoom majdnem hétszeres bővülést ért el – ezek a számok is jól érzékeltetik, mekkora karriert futottak be az elmúlt időszakban a kommunikációs szoftverek. Kiemelt szerepük lehet a következő években is, a személyes üzleti találkozók aránya ugyanis várhatóan jelentős mértékben csökken majd.

Új információk az online számlázási rendszerről

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette az Online Számla 3.0 rendszer dokumentációját, amely alapján a számlázószoftverek fejlesztői megkezdhetik a fejlesztést az új adatszolgáltatási verzióhoz.

Felkerült Európa „térképére” egy magyar scale-up cég

20 európai ország 20 legizgalmasabb scale-up cége (a startup fázison felülemelkedő, már többszörös növekedést bemutató és több fázisban jelentős tőkebevonást sikeresen végrehajtó, túlnyomó részben informatikai vállalkozások) közé választották be a magyar Codecool Programozóiskolát, ráadául, a hazai mezőny legígéretesebb scale-upja minősítést is elnyerte.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top