Technology

Érdekes uniós jogsértés

Európai uniós jogba ütközik az olyan nemzeti jogszabályozás, amely a telekommunikációs és technológiai vállalatokat a személyes, egyebek mellett a helymeghatározási adatok „általános és válogatás nélküli továbbítására vagy megőrzésére” kötelezi a bűncselekmények elleni küzdelemre vagy nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva, ítélkezett kedden az Európai Unió Bírósága.

Újabb forrás érkezik digitalizációra

A nonprofit szervezetek számára idén is megnyílt a lehetőség, hogy innovatív ötleteik megvalósításához anyagi és szakmai segítséget kapjanak. Az infokommunikációs szolgáltató Invitech már tizenegyedik alkalommal írta ki az InnoMax-díj pályázatát, amelynek fókuszában továbbra is a fenntarthatóság, az egészségügy, a köznevelés és a felzárkóztatás áll, de most először helyet kap benne a digitális oktatással kapcsolatos eszközbeszerzések támogatása is. A díjak odaítéléséről a neves zsűri dönt, de egy civil szervezet ez alkalommal is a nagy nyilvánosság szavazataival juthat jelentős támogatáshoz.

Dokumentum és folyamat: kéz a kézben

Folyamatok létezhetnek dokumentumok nélkül, de a dokumentumkezelésnek folyamatok nélkül nincs sok értelme. A kettő együttes kezelése új szintre emelheti a vállalati működést.

Wi-Fi hálózatot üzemeltetőket tartóztattak le

A franciaországi Grenoble városában öt bár és kávézó tulajdonost tartóztattak le, mert az általuk üzemeltetett nyilvános Wi-Fi hálózatoknál nem naplózták a csatlakozó felhasználókat.

Közel az ügyfél üzletéhez

A menedzselt informatikai üzemeltetési szolgáltatásoknál ma már kevés a sikerhez, ha valaki csak az informatikához ért. Igazán értékes szolgáltatásokat csak azok a cégek tudnak nyújtani, akik ismerik megbízóik – sőt, azok ügyfeleinek – üzleti folyamatait, problémáit, és megoldásokat is tudnak rájuk kínálni.

Mindenhol tarol a mesterséges intelligencia

Egészségügy, pénzügy, kiskereskedelem, ügyfélszolgálatok – már most is számtalan területen támogatja a vállalkozásokat és a fogyasztók kiszolgálását a mesterséges intelligencia, és a következő években további dinamikus bővülésre lehet számí­tani az alkalmazásában. Az IDC prognózisa szerint 2024-re már 300 milliárd dollárt költenek világszerte erre a technológiára.

Merre tovább, digitalizáció?

Készül Magyarország Nemzeti Digitalizációs Stratégiája, új uniós költségvetési időszak előtt állunk, miközben egy világjárvány kezelésével és következményeinek felszámolásával kell megbirkózni – az idei Infotér konferencia sem szűkölködik majd aktuális témákban.

Letölthető segítség adózóknak

A személyijövedelemadó-kedvezmények kiszámításában segít a családoknak, friss házasoknak, sokgyermekes édesanyáknak és a súlyos betegséggel küzdőknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új kiadványa.

Nő az elektronikus közigazgatási szolgáltatások népszerűsége

A COVID-19 járvány kitörése óta folyamatosan nő az érintkezésmentes, elektronikus szolgáltatások népszerűsége a közigazgatásban. A digitális megoldásokkal jelentősen csökkenthető a személyes kontaktusok száma, így az e-közigazgatási rendszerek létrehozásáért és működtetéséért felelős NISZ Zrt. is jelentősen átstrukturálta fejlesztési prioritásait annak érdekében, hogy az online ügyintézési lehetőségeket minél több ember számára biztosítani tudja.

Figyelmeztetések jönnek majd a mobilokra a Google-től

A Google elkezdi a más gyártók okostelefonjait használók figyelmeztetését az eszközükön lévő sérülékenységekre az Android Partner Vulnerability Initiative (APVI) kezdeményezés keretében.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top