Technology

Megszűnt a bizalom a hálózaton

Amí­g a járvány, a home office, a karantén office időszaka tart a vállalatoknak a mobil eszközök és dolgozók védelmére kell összpontosí­taniuk. Megnő a natí­v, felhő alapú védelmi technológiák iránti kereslet, és nagyobb szerep jut az automatizációnak.

Keressük a jövő kutatóit és innovátorait!

Az innovátorokat és a tudást létrehozókat összekötni az innováció- és tudásfelhasználókkal a kiegyensúlyozott innovációs ökoszisztéma alapja. A Magyar Innovációs Szövetség az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumával közösen, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával hirdeti meg a 30. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt, amely többek közt ezt a célt szolgálja. A legfontosabb szakmai tudnivalókon túl, a verseny korábbi három nyertese is megosztotta tapasztalatait a nagyközönséggel.

Megveszi az SAP az Emarsys marketingcéget

Bejelentette az SAP, hogy meg kívánja vásárolni a felhőalapú, többcsatornás vevői elkötelezettség technológiájú marketing platformot fejlesztő Emarsys vállalatot. A vételár egyelőre nem ismert.

Google Play Pass hazánkban is

Újabb 24 európai országban – köztük Magyarországon is – lehet majd használni a Google előfizetési szolgáltatását.

Csalók fenyegetik a gáz- és áramfogyasztókat

Az NKM Energia Zrt.-re, az NKM energiaszolgáltatójára hivatkozó újabb visszaélések történtek az elmúlt napokban, a csalók az NKM online ügyfélszolgálata nevében, számla elkészülésére hivatkozva hamis e-mailekkel vették célba a magyarországi internethasználókat.

Strapabíró hordozható SSD-k

A SanDisk legújabb Extreme és Extreme Pro hordozható SSD meghajtói 256 bites hardveres titkosítást, valamint az IP55-ös előírásoknak megfelelő víz- és porállóságot kínálnak.

Robotok milliói állnak munkába a következő években

Csak idén várhatóan 100 milliárd dollárt költenek különböző robotokra világszerte, a következő néhány évben pedig mintegy kétmillió ipari robotot helyeznek üzembe a gyárakban. A koronaví­rus-járvány tovább gyorsí­totta az automatizációt és ezzel együtt a robotok bevetését, amelyek egyre több helyen jelennek meg.

Örvendetes bérnövekedés

Nagyon komoly intézkedések állnak a bérnövekedések hátterében, mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Közel 20 százalékkal zuhant a brit GDP

A korábbi becslésnél valamivel kisebb mértékben, de így is közel 20 százalékkal esett vissza a brit gazdaság teljesítménye az idei második negyedévben.

Letiltotta a Twitter a magyar kormány fiókját

Előzetes értesítés és indoklás nélkül letiltotta Magyarország kormányának hivatalos fiókját, az About Hungaryt a Twitter, közölte Kovács László nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top