Jobban is lehetne
Míg Nyugat-Európában a vállalatok több mint fele, addig nálunk a cégeknek mindössze 20 százaléka használja az elektronikus iratkezelés valamilyen formáját.

Egyre több vállalat részesíti előnyben az elektronikus ügyintézés különböző formáit, ám az elektronikusan hitelesített dokumentumok esetében biztosítaniuk kell a dokumentumok hosszú távú tárolását és archiválását.

Több európai országban, köztük Magyarországon is védjegy és szabadalomsértési vitákba keveredtek egymással a kínai távközlési óriásvállalatok.

A válságban a vállalatok rákényszerültek belső erőforrásaik hatékonyabb kiaknázására, s ennek egyik központi formája a belső kommunikációs és tudástáreszközök megújítása.
A kormány tagjai rövidesen iPad2-vel rohanhatnak kormányülésekre, legalább is fentről a helyettes államtitkárokig lefelé. A gépek közbeszerzését a KEK KH máris elindította „hirdetmény nélküli egyszerű eljárás” keretében.

Az újszerű technológia révén a körülményes, lassú és költséges toronyépítések helyett a felhasználók saját maguk biztosíthatnak maguknak beltéri lefedettséget.

Becslések szerint az idén 50 millió tablet talál majd gazdára a világban. Ez ugyanannyi, mint amennyi netbookot értékesítenek majd várhatóan, de 2012-re a tábla-pc-piac már le fogja körözni az alsó kategóriás netbookokét.

Több olyan jelentős, hazai történelmi eseményről emlékeztünk meg, amelyek nagyban hozzájárultak a világ technológiai evolúciójához.

Még mindig várni kell a mobilbankolás igazi hazai áttörésére.

Május 1-je után is fizethetünk mobiltelefonunkkal a parkolójegyért és az autópálya-matricáért. A PSZÁF és az unió állásfoglalása szerint ugyanis ezekre a szolgáltatásokra e határidő után sem kell pénzforgalmi engedélyt kérniük a mobilszolgáltatóknak.

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.