Böhm György: Másképp készül arra az előadásra, ha Miklósa Erika a partnere, mint a többire?
Minden énekesnek, színésznek alaposan fel kell készülnie, hogy hiteles maradjon, ha műfajt vált. Különösen, ha olyan kvalitású énekessel áll színpadra, mint Miklósa Erika.

– Óhatatlanul van egy kis drukk, hiszen a világ egyik leghíresebb szopránja. Másrészt pedig korántsem mindegy, hogy milyen műfajban énekel az ember. Egy musical után egészen más feladat odaállni Erika mellé, és elénekelni egy nagyoperett áriáit.
– Teljesen más énektechnikát követel meg a kettő?
– Igen. Egy musicalben mikroportot használunk, így szabadabban lehet bánni a hangszínekkel, az erősítés elfedi az esetleges kisebb hibákat vagy azt, ha aznap este éppen nem százszázalékos az ember teljesítménye. Az operettnél általában az erősítés nélküli hangnak kell betöltenie a színházat. Ehhez el kell sajátítani a klasszikus hangképzést, a hangnak sokkal könnyedebben kell szárnyalnia, nem lehet „erőből” dolgozni. Ezért aztán egy-egy ilyen fellépés előtt kiadós tréninget tartok a rendszeres korrepetálás mellett.
De ezek vissza is hatnak egymásra: ha könnyen megy az operetténeklés, akkor utána nagyon könnyen meg a musicaléneklés is. Szerencsés vagyok, hogy kis lépéseket téve kóstolhattam bele az operettbe. Először itt a Raktárszínházban léptem fel, vagyis nem kellett nagyon kieresztenem a hangomat, és kicsit úgy is énekeltem, mintha musical lenne. A Thalia Színházban már nagyobb teret kellett beénekelnem, és csak utána jött az Operettszínház nagyszínpada.
– Tudatos döntés a színház részéről, hogy a musicalekkel híressé lett színészek operettekben való szerepeltetésével próbálja megnyerni a műfajnak a fiatalabb generációkat?
– Valószínűleg van ilyen koncepció a vezetésben, de sem én, sem a többiek nem ezért kezdtek operettben szerepelni. Velem sem erőszakoskodott senki, hogy énekeljek operettet is. Egyszerűen izgatott a műfaj, szeretem ezeket a vidám, pergő történeteket, és szerettem volna, ha a műfaj felfrissülésében én is részt vehetek. Kerényi Miklós Gábor egyetértett velem ebben a szárnypróbálgatásban, így köszönöm neki, hogy ezt a műfajt is kipróbálhattam! Már több esetben működött ez az ötlet, hogy a musicalszínészek „megjelenjenek” az operett-előadásokban is.
|
Dolhai Attila színész, énekes |
|---|
|
Eleinte nem is tűnt fel a népszerűség. Akkoriban születtek a gyermekeim is, és annyira boldog voltam a magánéleti és a szakmai sikerektől, hogy nem vettem észre, mennyit foglalkozik velem a média. Úgy éreztem, mindenki szeret, és ettől az érzéstől nem vettem észre a rajongás esetleges kellemetlenségeit. Aztán persze meg kellett tanulnom együtt élnem ezekkel a dolgokkal, hogy mit hallok meg és mit nem a rajongóktól. El is szaladhatott volna velem a ló, és „el is szaladt”, de szerencsére nem volt annyira zökkenőmentes a karrierem indulása. Huszonkét évesen a Kifutó című tévéműsorban különdíjat kaptam, és akkor azt hittem, enyém a világ. De nem jött a csoda, és meglehetősen elveszettnek éreztem magam. Az ilyen tapasztalatok segítenek abban, hogy később, sikeres színészként, énekesként is ember maradjak. A számítógép nálam nemcsak a szórakozás, hanem a munka eszköze is, például amikor egy szerepet tanulok, nem beszélve a stúdiófelvételekről. A nagy autószerelmem nem egy veterán jármű, hanem a VW Phaeton. Szerintem gyönyörű, és nagyon az én stílusom: nem annyira a kicsi, fürge, sportos kocsikat szeretem, hanem a nagy, ringatózó, minden kényelemmel ellátott „óceánjárókat”. Egyelőre úgy tűnik, nem leszek Phaeton-gazdi, de álmodozni jó róla. |
– Nem próbálkozna meg szívesen az operával is?
– Ha egyszer adódik majd a lehetőség, akkor kipróbálom. De ehhez természetesen jóval komolyabb, akár egyéves felkészülés kell, mint egy operetthez. Csak úgy beleugrani egyik pillanatról a másikra semmiképpen nem szeretnék, és nem leszek boldogtalan, ha nem futok be karriert operaénekesként.
– Többször nekirugaszkodott az éneklésnek, de nem volt nyílegyenes a karrierje, amíg fel nem vették a Színművészeti Egyetemre. Soha nem gondolt arra, hogy hagyja a csudába az egészet, és marad „civil”?
– Volt, amikor úgy éreztem, hogy másik szakmát kellene választanom, és még a bankhivatalnoki pálya is vonzónak tűnt. De szerencsére mindig akkor kaptam egy-egy pozitív visszajelzést, amikor fel akartam adni. Emiatt is nagyon sokkal tartozom Kerényi Miklós Gábornak, aki az első önálló dalos szerepet adta nekem, és biztatott, hogy felvételizzek a Színművészetire; Kerényi Imrének, aki osztályfőnököm volt az egyetemen; és Bagó Gizellának, az énektanáromnak, aki az egyetemi évek alatt és azt követően is mind a mai napig segít a hangom karbantartásában.







