Korcsmáros György: Hány általad rendezett vagy írt darab fut most az országban?
Kapásból nem tudnám megmondani. De ha jobban utánaszámolok, legalább egy tucat.
– Lehet ezt rendezőként bírni, hiszen egy-egy előadást a bemutató után sem lehet magára hagyni?
– Ez a tucatnyi darab több év termése, a Szépség és Szörnyeteg például hat éve van műsoron. De mivel megszállottan szeretem a színházat, sokszor belenézek a műsoron lévő előadásaimba, és ha úgy ítélem meg, hogy szükség van rá, felújító próbákat is tartunk. Azt tanultam az egyik mesteremtől, hogy minden előadásnak van három olyan pontja, részlete, amit ha megnéz a rendező, akkor kiderül számára, hogy milyen az aznap esti előadás egésze.
– Nemcsak rendezett számos darabot, hanem dramaturgként is jegyzett legalább annyit. Mi a hatékony munkamegosztás dramaturg és rendező között?
– Egy régi színházi mondás szerint a dramaturg a mindenkori rendező barátja, és egyfajta összekötő kapocs a darab szövege és a rendező között. Elsősorban a szövegkönyvvel foglalkozik, és a munkája nagy részét már a próbák előtt meg kell csinálnia. Megbeszéli a rendezővel az előadás koncepcióját, és annak megfelelően változtat a szövegen, rövidít, átír, illetve élő szerző esetén az íróval közösen dolgozik a darabon. A próbák során aztán a rendező kontrollja lesz.
| Böhm György, Jászai Mari-díjas dramaturg, rendező, író |
|---|
|
Már felnőtt fejjel szereztem reklám- és marketingmenedzseri képesítést, amit nagyon jól tudok hasznosítani. Gyakran és szívesen rendezek céges rendezvényeket (ügyfélfogadásokat, évindító napokat). Ilyenkor kimondottan jól jön, hogy kiválóan szót értek a céges marketingesekkel, és nem nézek bután, ha olyan szavakat mondanak, mint arculat, branderősítés vagy termékpromóció. De persze az a legjobb, ha mindezt show-elemekkel is lehet vegyíteni, például amikor Chris Mattheisent hidraulikával felemeltük, és része lett a 3D-s prezentációnak. Magyarországon is kezdik felismerni a nagyobb cégek, hogy a látvány nem eltereli a figyelmet a mondanivalóról, hanem erősíti annak hatását. Szakmailag is nagy kihívás egy ilyen rendezvény, mert egyszeri és megismételhetetlen, így elsőre mindennek tökéletesnek kell lennie. Bár ötven fölött járok, lelkesen használom az informatikai eszközöket is. Azok közé tartozom, akiket megtérített Steve Jobs. Egy iPhone-nal kezdtem, aztán beruháztam egy iPadre is. Szöveget szerkesztek, levelezek, zenét hallgatok, filmet nézek rajta, illetve egyszerűbb (nem addiktív) játékokat is játszom. A közösségi oldalakat viszont teljesen mellőzöm, igyekszem a hagyományos módszerekkel ápolni a barátságokat. |
– Mennyire tudja levetni egyik vagy másik bőrét, attól függően, hogy milyen szerepkörben bábáskodik az előadás megszületése körül?
– Egy jó dramaturg kaméleon is tud lenni, azaz mindig alkalmazkodik a rendezőhöz, annak munkamódszereihez, igényeihez. Ha dramaturg vagyok, nem akarom átvenni a rendező szerepét, viszont amikor én rendezek, akkor nagyon nagy segítséget jelent a dramaturgi gyakorlatom. De nem jó, ha a kettő ugyanaz az ember, mert elvész az előbb említett kontrollfunkció.
– Rendezőként inkább zenés darabok fűződnek a nevéhez. Ezt még mindig „könnyű műfajnak” tartják színházi berkekben?
– Sajnos valóban érezhető egyfajta „lesajnálása” ennek a műfajnak. Mint az irodalomban: ha valami könnyen befogadható, szórakoztató, pláne ha közönségsikert is arat, akkor egyből gyanússá válik. Nem a minőséget nézik, hanem a műfajt, pedig zenés-táncos darabot rendezni sokkal nehezebb, mint egy háromszereplős kamaradarabot.
Életem egyik legnehezebb munkája a Szépség és Szörnyeteg volt, amiről egy kritikus lefitymálóan annyit mondott, hogy ez csak egy Disney-musical. De hát a plakáton szerepelt is, hogy Disney-musical – nem tudom, mire számított! Számomra azonban többet jelent, hogy a Disney megadta a jogot, hogy ugyanezt az előadást más országokban is eljátsszuk.
– Művészet a színházi munka?
– Természetesen az, kell hozzá tehetség és zsenialitás. De emellett szakma is, aminek szabályai, elsajátítható fortélyai vannak, mint például a cipőfelsőrész-készítésnek. A cipésznek olyan cipőt kell készíteni, amiben járni lehet, a rendezőnek meg olyan előadást rendezni, amit nézni lehet. Az már más kérdés, hogy a tervezés, az alapanyag, a mesterségbeli tudás és a szerszámok együttes hatására egy szimpla utcai cipő, vagy egy Gucci-cipő lesz-e a végeredmény, de szakmai alapok nélkül nem lehet hordható cipőt készíteni. Aztán persze születnek olyan cipők is, amiket csak a kifutón lehet felvenni, hordani nem lehet őket – a színházban ezt blöffnek hívják.
