Amikor bejelentették, hogy megvonják, nagy volt a felzúdulás, a kétségbeesés. Aztán valahogy csillapodtak a kedélyek. Most meg mintha némi bizakodás jelei látszanának. A szakképzési hozzájárulásról beszélünk.
Nem egy olyan oktatási témájú megbeszélésen hallottam, amikor a tárgyaló felek arról „egyeztettek”, hogy hova is kellene utalni a cég szakképzési hozzájárulását. És persze ilyenkor elhangzott az is, hogy „ezt a hozzájárulást évek oda X tréningcégnek szoktuk adni”, meg hogy „ezt a főnök intézi, nem tudjuk, ki kapja, inkább nem folynánk bele”. Így hát sokszor tapinthatóvá vált, hogy folytak a csókosoknak a bevételek.
Amivel olyan sok bajom nem is lett volna, ha ezek a pénzek jó helyre folytak és ott jól hasznosultak volna. Mert az azért jó volt, hogy egy sor képzési területen a saját munkavállalók képzését lehetett ilyen formában megoldani. Így legalább a nyelvi, az informatikai vagy a különféle menedzsmentképzéseknek köszönhetően legalább a lehetősége megvolt, hogy a magyar munkavállalók tudása ne avuljon el, hanem legalább szinten legyen tartva, illetve, jó esetben, fejlődjön is. Még válság idején is! És valljuk be, ebben a formában azért elég költséghatékonyan lehetett a képzést az emberekbe való befektetésnek elkönyvelni. Persze ehhez a cégnek jó kondícióban kellett lennie. Ahol pedig nem voltak meg ezek a kondíciók, ott éppenséggel a túlélésért kellett képezni.
És hát azoknak a tréningcégeknek, amelyeknek hosszú éveken keresztül a forgalmuk 70-80, netán 90 százaléka ebből a bevételi forrásból származott, az új szakképzési törvénynek köszönhetően lett mit megoldaniuk. Méghozzá azonnal, mert a törvény érdemben azonnal hatályba lépett. Nesze neked tervezhetőség! Ami az üzleti életben azért alapvető fontosságú. És így hát idő sem maradt arra, hogy kitaláljanak addigi működési modelljük helyett valami mást. Mert ezeknek a cégeknek nem a forgalmuk 10-20 vagy akár 30 százaléka olvadt így el, mert azt még „valahogy” lehet pótolni. Hanem 70-80-90 százaléka, amit már felettébb bajosan! Még az új pályáztatási rendszerrel sem, mert a korábbi negatív tapasztalatok miatt sok tréningcég már eleve pályázni se akar.
Azon viszont el kell(ene) gondolkodni a tréningcégeknek, hogyha éveken keresztül képzéseket tartottak egy cégnek a szakképzési hozzájárulások terhére, akkor miért nem tudtak olyan eredményt letenni a cég asztalára, hogy az a cég azt mondja: jó, jó, nincs támogatás, de nekünk ezek a képzések továbbra is kellenek!
Az is tény, hogy nem egy olyan, igencsak kvalifikált tréningcég van, amelyet nem érint ez a változás. Mert ők mindig is támogatás nélkül dolgoztak. És az általuk felmutatott eredményeknek köszönhetően továbbra is alkalmazzák őket.
Mint ahogy nálunk, az itbusinessnél eddig soha nem a költséghatékonysági rátát vettük alapul például a sales-fejlesztéseknél. Hanem mindig a legjobb sales-képzéseket kerestük. Igaz, ezért mélyen a zsebünkbe kellett nyúlnunk. Persze az eredményt is elvártunk. És megkaptuk!
Sziebig Andrea
