„Sem utódja, sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse nem vagyok senkinek.” Gondolom, nemegyszer jutnak eszébe Ady sorai az ilyen „hendikeppeseknek”, amikor munkát keresnek.
Valamiért makacsul tartja magát az a nézet, hogy a legjobb helyekre bizony csak protekcióval lehet bejutni. De mintha a protekció tartalma az utóbbi időben módosult volna! Inkább ajánlássá szelídült… Úgy tűnik, hogy a hagyományos értelemben vett protekció ma már nem is létezik, magát a szót is egyre ritkábban használják. Ennek egyszerű, generációs oka van: amikor a most döntéshozói pozícióban lévő vezetők munkába álltak, számukra a protekció szinte ismeretlen volt. Abban az időben annyi új multi meg új hazai nagyvállalat gyökeresedett meg, hogy nagy hirtelen rengeteg jó szakemberre volt szükség, egészen könnyen be lehetett kerülni egy jó munkahelyre, jó pozícióba simán, fejvadászokon keresztül is. És hát a nagyobb multiknál külföldi vezetők felvételiztettek, ami eleve kizárta a protekció lehetőségét. Ezért van az, hogy a most döntéshozói poszton levő generáció utálja a protekciót, mert abban hisz, hogy mindenki harcolja ki magának a bejutást.
Egyébként manapság is kevés az olyan munkahely, ahol egyszemélyi döntés születik arról, hogy valakit felvesznek-e egy adott posztra vagy sem. A hr-est nemigen lehet megkerülni egy-egy új ember felvételénél. Azt sem szabad elfelejteni, hogy egy ember felvételekor annak jövőbeli eredményeit is „bevállalja” az a hr-es vagy a cégvezető. S ha a delikvens nem teljesít jól, vagy a személyiségjegyei miatt nem passzol egy adott közösségbe, az bizony visszahull az ő fejükre. És ki az a bolond, aki ebben a gazdasági helyzetben egy ilyen támadási felületet megenged magának. No és ki az, aki kockáztatja a cége üzleti eredményeit egy rosszul teljesítő protekciós miatt?
Sokan esküsznek arra, hogy manapság minden csak a kapcsolatokon múlik. De hát egy pályakezdőnek még nem igazán van kapcsolati tőkéje! Legfeljebb egy-egy oktatójától kérhet ajánlást, s azzal „házalhat” az ismeretségi körében, hogy vegyék már őt komolyan. Szerintem ezeket az ajánlásokat kellő súllyal vegyék figyelembe a potenciális munkaadók, akár az ismeretség révén elhelyezkedők, akár az utcáról beeső delikvensek esetében! Ha másért nem, azért, mert ezek a tanárok, profok a saját hitelességüket viszik vásárra, amikor leteszik a voksukat egy végzős hallgató mellett.
Azt gondolom, hogy azzal még nincsen semmi baj, ha valaki nem rest körbekérdezni az ismerősei között, tudnak-e neki esetleg egy jó kis állást… Annak mérlegeléséhez, hogy az neki való-e, jó adag önkritika, meg némi önismeret is kell. Ha tetszik neki a feladat, fürkéssze ki, hogy saját maga erejéből meddig tud annak megszerzésében eljutni. Ha pedig a végén mégiscsak lesz szükség egy kis protekcióra, akkor is jobb úgy odamenni, hogy tudja, ezért a helyért meg kell küzdenie, hiszen magától nem ment. Ha meg felveszik, akkor vállalja be, hogy ő protekciós, és számoljon azzal is, hogy akár kétszer annyit kell majd bizonyítania, teljesítenie, mint egy „mezei” munkatársnak. Azt is vegye számításba, hogy hosszú távon, a karrierje szempontjából nem igazán jó ómen, ha valaki protekciósként kerül be. Rajta marad a billog az emberen, és egy-egy fontosabb pozícióba lépésnél nagy valószínűséggel hátrébb fogják sorolni, mert már kapott valamit, és nem biztos, hogy az eredményeinek köszönhetően.
Szűkebb és tágabb praxisomban is azt látom, hogy nem csak a kapcsolatoknak köszönhetően lehet érvényesülni! Volt olyan szerkesztőség, ahol protekcióssal kellett együtt dolgozni, s mivel tehetséges volt, nem utáltam, sőt, szívesen dolgoztam vele. Mostani környezetemben két olyan ember biztosan van, akikre akár a protekciós billogot is rá lehetne sütni. De hát egyikük sem él vissza a helyzettel, hanem dolgozik, teljesít, vadul tolja előre az IT Business Publishing szekerét. Ha nem ezt tennék, már biztosan elrepültek volna…
Sziebig Andrea
