Unalomig elemezte már boldog-boldogtalan, hogy micsoda veszedelmes dolog tud az lenni, amikor egy alkalmazott fészbúkozik, de arról nemigen szól a fáma, hogy mi a policy, van-e egyáltalán ilyen a vezetők esetében.
Nem triviális kérdés persze, hogy ki vezető és ki nem. Mert minden szakmának megvannak a maga leaderei, celebjei, és valahogy mindenki érzékeli is a különbséget közöttük. És ezek a vezetők bizony jelen vannak a közösségi médiában, még ha a celebek kissé túl is tengenek. Vannak olyan szakmák, ahol az adott terület vezetőinek jóval hangsúlyosabb a virtuális jelenléte, mint más területeken. Az például, hogy a politikusok körében igencsak elterjedt a blogolás, a Facebook vagy Twitter, az már evidens. Mindenkinek be is ugrik pár név, akik remekül vagy csapnivalóan, netán bicskanyitogatóan művelik ezt a műfajt. A posztokból nagyjából az is tetten érhető, hogy ki az, aki maga csiripel, maga írja üzenőfali bejegyzéseit, s ki az, aki helyett profi stáb csinálja mindezt.
Nincs ez másképp az üzleti életben sem, ott is vannak, akik maguk posztolnak, és vannak, akik jó vezetői szokás szerint delegálják ez a feladatot (is). És akadnak, akik ügyesen elegyítik ezeket a technikákat. Az én ismerősi listám nem éppen kételemű, így aztán könnyű észrevennem, hogy a legtöbb igazi vezető nem tárulkozik ki annyira. Nem gondolnám, hogy azért, mert a céges policy ezt ne tenné lehetővé, hanem sokkal inkább azért, mert deklaráltan nem akarnak mindenki számára transzparensen megjelenni. Nem igazán lehet tetten érni politikai nézeteiket, nem használnak olyan alkalmazásokat, amelyekről tudható, merre viszi sorsuk őket akár hivatalosan, akár magánemberi mivoltukban a nagyvilágban. És inkább csak elfogadják a jelöléseket, ők maguk ritkán „szólalnak” meg. De akkor azért az ember arra odafigyel, s talán meg is jegyzi azt. A kevesebb több igazsága itt is működik. Legalábbis nálam.
Én mindent el tudok fogadni, tudom szeretni, ami nem izzadságszagú, ami harmóniában van az adott vezető korával, embertípusával, pozíciójával. Van pár olyan extrovertált cégvezér, aki ezt annyira szeretnivalóan műveli, hogy egyszerűen jó olvasni, jó őt ilyen kontextusban is látni. Bevallom, nemegyszer viaskodom önmegvalósító énemmel, lényegesen többször viszket az ujjam a klaviatúrán, mint amennyi ebből a közösségi médiában megjelenik. De úgy gondolom, nem lenne szerencsés, stílusos, ha Sziebig Andrea folyamatosan ezt-azt az ismerősei arcába tolna. Közelebbi és távolabbi ismerőseiébe egyaránt. Persze vannak mindenféle csoportképzési lehetőségek meg ezer másfajta dolog, ha az ember ki akar magából írni ezt-azt a különféle ismerőseinek, de engem ez a fajta szegmentáció a virtuális világban teljesen hidegen hagy.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy minden héten megírhatom publikusan azt, ami foglalkoztat. Úgy gondolom, foglalkozástól függetlenül más vezetők is megtalálhatják maguknak azt a nem testidegen formát, közeget, platformot, ahol kifejthetik gondolataikat a számukra bármilyen szempontból fontos embereknek. Ha nem találják meg ezt a módot, akkor egy fake account mögött garantáltan kibeszélhetik magukat. És ki is beszélik!
Sziebig Andrea
