Bakó Gábor: Milyen feladat vár önre a közeljövőben?
Nagyváradon rendezem a Hegedűs a háztetőn című musicalt; a román társulat hívott meg, és ezzel az előadással akarják megnyitni a felújítás miatt hat éve zárva tartó épületet.
– Mekkora különbséget jelent más nyelven, más kulturális közegben rendezni egy amúgy ön előtt igen jól ismert (egyszer már megrendezett) darabot?
– Az olvasópróbán egyből kiderült, hogy minden nyelvi korlát ellenére kiválóan tudom követni, hogy melyik jelenetnél tartunk. Alapvetően tolmáccsal kommunikálok a színészekkel, de hasznomra válik, hogy színész is vagyok, és ha kell, el is játszhatom, hogy mit akarok viszontlátni a színpadon. Ami pedig az esetleges kulturális különbségeket illeti: a darab alapkonfliktusai (a tolerancia igénye, a kisebbség és a többség viszonya) minden nemzet életében és történelmében megtalálhatók. Így ez egyetemes emberi dráma marad, függetlenül attól, hol játsszuk, és az érzéseket tökéletesen át lehet venni. Ettől persze még igaz, hogy egy erdélyi románnak más „görcsei” vannak, mint egy magyarnak vagy egy magyar zsidónak.
– Előny a rendező számára, ha korábban színész volt?
– Annyiban mindenképpen, hogy tudom: mit nem szeretne tenni a színész egy adott szituációban. Én alapvetően színészcentrikus, és nem rendezőcentrikus színházat csinálok: nem kizárólag a saját elképzeléseimet akarom megvalósítani, hanem hagyok teret az együttműködésre, a színészek elképzeléseinek figyelembevételére. Ebben egyébként nagy tanítóm és elődöm, Várkonyi Zoltán példáját követem.
– Számos műfajt rendezett, az operától kezdve a musicalen át a drámákig. Melyiket miért szereti?
– Az a jó, hogy mindegyik másért nehéz és szép. Másféle odafigyelést igényel, amikor az Ügynök halálában Tordy Gézát instruálja az ember, és mást, amikor egy musicalben a kórusra és a tánckarra kell figyelni. De minden műfajban vannak szenzációs darabok.
| Korcsmáros György, színész, rendező |
|---|
|
Ma már én is együtt élek a számítógéppel. Nem annyira kreatív alkotásra és megosztásra használom, mint inkább tartalomfogyasztásra és kapcsolattartásra. De előfordul velem, hogy ránézek az elhagyott régi írógépemre, és halk sóhaj hagyja el az ajkamat. Azok közé tartozom, akik pozitívan gondolnak az internetre. Az információ döbbenetes tárházának tartom, tagja vagyok közösségi oldalaknak is, és bizony vannak ismerőseim, akikkel szinte már csak így tudom tartani a kapcsolatot. De imádok például műveltségi tesztekkel játszani, és erre is kiváló terep az internet. A mobiltelefonom sem csak telefonálásra való, határidőnaplóként is funkcionál. Azt is muszáj tudomásul venni, hogy más lett az információáramlás sebessége, az emberi kapcsolatok jellege, a kapcsolattartás módja, és ez óhatatlanul hatással van a filmekre és a színházra. Egy lassú tempójú színházi előadás, ami akár még tíz évvel ezelőtt is nagyszerűnek számított, ma már esetleg unalmas, vontatott lenne. Szerencsére a technika a színházban is sokat fejlődött, és ha van pénz, akkor számtalan újdonsággal lehet frissíteni a darabokat. Szívesen használok ilyen megoldásokat, de ez többnyire nem tőlem, hanem a színház anyagi lehetőségeitől függ.
|
– Az Ön véleménye szerint a színháznak ki kell szolgálnia az aktuális közízlést?
– Nem, kiszolgálás helyett sokkal inkább formálnia kell. A színháznak mindig legalább egy lépéssel a közízlés előtt kell járnia, és nem szabad belekerülnie annak az uszályába, mert az ingerszegény, minimális befogadási erőfeszítést igénylő előadást szül. Sajnos a közízlésre legnagyobb hatást gyakorló média minden harsánysága ellenére ingerszegény környezetet kínál, álkonfliktusokat és álmegoldásokat mutat be, és nem követeli meg a minimális gondolkodást sem.
– Mekkora lehet az az egy lépés, amellyel a színháznak a közízlés előtt kell járnia, meddig van létjogosultsága a meghökkentésnek, a határok feszegetésének?
– Látszólag ellentmondok önmagamnak, de figyelembe kell venni, hogy kinek készítjük és játsszuk a darabot. Bele kell törődni, hogy Budapesten más a közönség, mint Győrben vagy Kecskeméten: lehet, hogy valami a fővárosban egyszerűen csak modern és friss előadás, ugyanakkor vidéken botránykőnek számítana. Ez nem azt jelenti, hogy vidéken feltétlenül ókonzervatív módon kell színpadra állítani a műveket. Ott is frissnek és modernnek kell lenni, de másképp.
– A politika ma már a rendezők munkájába is igyekszik beleszólni. Hogy lehet az, hogy nem tanultunk saját múltunkból?
–A jelek szerint sokan ma sem értik, hogy politikai erőből művészt nem lehet faragni, legfeljebb hivatalnokot. Az ilyen kinevezések ideig-óráig működtethetnek intézményeket, de arra szép számmal vannak példák, hogy ez milyen hatással van a művészi színvonalra. Maklári Zoltán kérdezte egyszer egy ilyen politikai kinevezettől: Te már rendező vagy, vagy még csak főrendező?
