Sas Tamás: Mennyire kell a technológiának elébe mennie a felhasználói igényeknek?
Forgatáskor és az utómunkálatoknál egyensúlyban van a technológia és az igények. Stúdiónk viszont most többet tud, mint amit a magyar filmkészítők többsége igényel.
– Hol tart most a technika, befejeződött a digitális forradalom?
– Teljesen azért nem. Még mindig sokan forgatnak hagyományos filmre, de az utómunkákhoz azt is bedigitalizáljuk. De persze a tisztán digitális technológiának is megvannak a maga előnyei. Az egyik, hogy sok felvételt lehet vele készíteni, nem kell figyelni a nyersanyag költségére. A másik, hogy azonnal visszanézhető az eredmény, nem kell laborba küldeni előhívásra.
– Ezen a területen a felhasználók hajtják a fejlesztéseket, vagy a gyártók nyomják keresztül az újdonságokat?
– Mind a kettőre van példa. Az előbbire: régebben a fényeléshez használtak szkópot, vagyis egy olyan fehér-fekete skálát, amely a képek szín- és világosságbeállításában segített. Ezt a fejlesztők sokáig nem építették be a modern digitális berendezésekbe, mert úgy ítélték meg, hogy nem lesz már rá szükség, de aztán a filmesek nyomására mégiscsak beletették.
A streaminget [online médialejátszást] viszont a technológusok tették elérhetővé: a frissen forgatott anyagokat feltehetjük egy streamingrendszerre, amely az arra jogosult felhasználóknak az egész világon elérhetővé teszi a tartalmat. A Die Hard 5 előző napi jeleneteit például így tudjuk könnyen elérhetővé tenni a Los Angeles-i producereknek.
|
Ferenczy Gábor |
|---|
|
Igyekszem nem szakmai szemmel figyelni a kikapcsolódásként nézett filmeket, de a hibákat önkéntelenül is észreveszem. De működik ez a másik oldalról is: ha valami igazán jót látok, akkor az még nagyobb élményt jelent. Én még hiszek az analóg filmben. Meggyőződésem, hogy a hagyományos 35 milliméteres nyersanyagra forgatott filmeknek még mindig jobb a képminősége, mint akár a legmodernebb, legnagyobb felbontású digitális kamerán készült alkotásoké. Nem minden a technika és a felbontás. Az analóg képnek van egy olyan világa, miliője, amit a digitális nem tud utánozni. Ez még akkor is jól látható, amikor az utómunkák miatt digitalizáljuk a filmtekercseket. Nemcsak a filmben, hanem a fényképezésben is szeretem a hagyományos technológiát. Azon kevesek egyike vagyok, akik még filmes géppel (is) fényképeznek. Ha egy téma fontos nekem, vagy hosszabb távon szeretném megőrizni az eredményt (például a gyerekeimről akarok fotót az íróasztalomra), akkor biztosan a filmes gépet veszem elő, mert az azzal készített képnek más a „zamata”. Ettől még használok digitális fényképezőgépet is, sőt, a telefonommal is csinálok képeket, ha mondjuk a Facebookra szánok egy fotót. |
– Mennyi idő alatt avul el egy utómunkára használt digitális rendszer?
– Nem olyan gyorsan, mint gondolnánk. Erősen specializált, drága célrendszereket használunk, de ezek mélyén többnyire egy szabványos, bár igen nagy teljesítményű komponensekből felépített számítógép működik, mondjuk speciális grafikus kártyával vagy kezelőpanelekkel kiegészítve. A szoftvereket folyamatosan fejlesztik, a panelek nem avulnak el olyan gyorsan, a számítógépet pedig viszonylag olcsón le lehet cserélni, ha szükséges. A teljes berendezést elég lehet 4–6 évente újabbra cserélni. Sajnálatos módon a magyarországi kreatív igények nem fejlődtek olyan sokat az elmúlt években, így a gépeink messze többet tudnak, mint amit általában kihozunk belőlük.
– A filmkészítés digitalizálásának az is a folyománya, hogy sokkal többek számára vált elérhetővé profi alkotások készítése.
– Valóban ott a lehetőség, de sajnos, többnyire nem profi alkotások készülnek. Hiába filmeznek sokan és viszonylag jó technológiával, ha nem a minőség, hanem az olcsóság számít. Azért, mert valaki tud használni egy kis kamerát, még nem tanulta ki a szakmát, nem lesz gyakorlott operatőr, semmit nem fog tudni a világításról, azaz megmarad ügyes amatőrnek. A probléma viszont igazából ott van, hogy nem is nagyon akarnak elmélyedni a szakmában. A digitális technika terjedésének megvannak a maga árnyoldalai. Sokszor elvész a filmezésből a fotográfia, és pusztán eseményrögzítéssé degradálódik.
– A digitális utómunkálatok nem teszik-e kényelmesebbé még a tapasztalt operatőröket, rendezőket is, mondván, majd az utómunkában kijavítjuk, ha valami nem sikerült?
– Sajnos, van ilyen tendencia. De itt is rendkívül lényeges, hogy ki mennyire hozzáértő szakember. Egy jó operatőr tudja, hogy milyen hiányosságokat lehet utólag korrigálni és melyeket nem. Egy borús időben felvett jelenetből lehetetlen szikrázó napsütést és éles árnyékokat csinálni. Az amatőrök inkább csinálnak több tucatnyi felvételt, és reménykednek, hogy majd csak össze lehet hozni belőle valamit.
Schopp Attila
