Régóta tart már a robotok inváziója. Vannak jelek, hogy az automaták lassan átveszik a hatalmat a publikus internet felett is. Vajon új „játszóteret” kell majd keresnie az emberiségnek?
Digitális szakadék, digitális írástudatlanság és az úgynevezett e-készségek hiánya. Olyan, jelenleg is megoldásra váró problémák ezek, melyekből arra következtethetünk, hogy a társadalmak tetemes része még mindig nem dolgozta fel a XX. század végén belobbant információs forradalmat. Ennek ellenkezője azért is volna fontos, mivel az emberek lagymatag alkalmazkodása ellenére a fejlődés üteme egyáltalán nem lassul, épp ellenkezőleg, egyre gyorsabb iramban menetelünk az újdonságok felé. Alapvetően nincsen ezzel baj, hiszen tény, hogy idő kell ahhoz, amíg például egy adott társadalom idősebb tagjai alkalmazkodnak a technológiai újdonságokhoz. A baj igazából akkor kezdődik, ha figyelmen kívül hagyjuk a változásokat. Talán pont egy ilyen változás volna az is, hogy míg korábban jellemzően hús-vér emberek „népesítették be” a világhálót, addig mára úgy látszik, a homo sapiens egyre inkább kiszorul a webről, s átadja a helyét teremtményeinek, a robotoknak.
Az engedelmesen gürcölő, majd váratlanul az ember ellen forduló okos gép sokáig a sci-fi műfaj egyik legkedvesebb toposza volt. Bár Asimov a műfaj koronázatlan királya, a „robot” kifejezés először Karel Capek fejéből pattant ki „R.U.R”. című utópisztikus művének megírásakor. Ennek jó ideje már, s az emberiség közben megtanulta, fölösleges félnie a robotok támadásától. Holott nem volna alaptalan az óvatosság: a robotok ugyanis mindenütt ott vannak, és egy részük tényleg azon buzgólkodik, hogy megkeserítse az életünket. Igen, az Önökét is! Csak ez esetben ne olyan robotokra gondoljunk, amilyeneket Asimov mester kitalált. Amiről ugyanis most szó lesz, az láthatatlan – hiszen az internet virtuális tereiben lakozik –, s a neve is egyszerűen csak botra rövidült. Olyan programok ezek, amelyek különféle feladatokat hajtanak végre a világháló különböző szegmenseiben. Nem egyformán kártékonyak a netpolgárokra nézve, de azért olykor még a legjámborabb is képes arra, hogy borsot törjön az orrunk alá. Rengeteg van belőlük, ezért a leggyakrabban előforduló botokra koncentráltunk.
A háló mélyén
Az alább következő botok mellett még sokfajta sertepertél az interneten. Információkat gyűjtenek rólunk, s különböző tevékenységeket végeznek helyettünk. Viszont vannak olyan részei a világhálónak, melyek még a legokosabb botok előtt is rejtve maradnak. A hagyományos keresőrendszerek többsége olyan problémákkal küszködik, amelyek speciálisan az internet és a rajta lévő tartalmak sajátosságaiból adódnak.
Problémát a dinamikus oldalak és a háttérben lévő, nehezen elérhető adatbázisok okoznak. A „mély web” (deep web) fogalom olyan, az interneten tárolt tartalmakat jelenti, amelyek a keresők számára a legtöbb esetben elérhetetlenek, nehezen feltérképezhetők. Idetartoznak a különböző adatbázisok és a nem szöveges dokumentumok is, ezeket ugyanis a keresők jellemzően nem, vagy csak igen kivételesen találják meg (például nehéz arra keresni, hogy egy bizonyos terméket bizonyos áron hol találok meg, és ezek között van-e olyan bolt, amely szombat este is nyitva van). Az internet statikusan elérhető része a „sekély web” – a keresők ezeket az adatokat jellemzően inkább elérik.
|
Web 3.0 |
|---|
|
A szemantikus web célja, hogy a világhálón elérhető temérdek információt a számítógépek ne csak olvasni, hanem értelmezni is tudják. Ezért egyrészt az információkhoz megfelelő metaadatokat kell társítani, másrészt a számítógépeket képessé kell tenni arra, hogy a metaadatokkal kapcsolatos következtetéseket el tudják végezni. A szemantikus világháló elgondolás két alapötleten nyugszik: a metaadatok erőforrásokhoz való kapcsolásán, és hogy ezen metaadatok segítségével következtetni is kell tudni az adott dokumentum tartalmára. Az információk jelentéssel való felruházásának egyik lehetséges módja a metainformációk társítása: a webnek eddig is részét képezték a metainformációk: a META nevű html elem kifejezetten a metainformációk megadására szolgál. A metaadatok használata általános eszköz arra, hogy a különböző erőforrásokhoz jelentést társítsunk: ha egy-egy erőforrás jellemzőit úgy adjuk meg, hogy az gépek (keresők) számára feltérképezhető legyen, akkor óriási lépést teszünk az intelligensebb kereshetőség felé. Ehhez arra lenne szükség, hogy ezeket a metaadatokat (például az adatbázisokban tárolt adatokról) egységesen szolgáltassák magukról az adatbázisok. |
Vannak nehezen besorolható tartalmak, ez a szürke zóna. Becslések szerint a mély weben nagyságrendekkel több adat található, mint a sekély weben. Ebben a hatalmas adattömegben való keresést a hagyományos módszerek keretein belül a metakeresők oldhatják meg, amelyek több kereső találatát kérik le és rendezik sorba. Az adatbázisokban való keresést pedig az segíthetné, ha a nem szöveges állományokhoz leírásokat (csatolókat) készítenének.
Nyilvánvaló, hogy egyre többen próbálják felszínre hozni a mély webet. Nem egyszerű ez, az olyan óriások, mint a Google vagy az Amazon viszont nem sajnálják a befektetést. Abból adódnak a nehézségek, hogy a használható információ a mély rétegből való kinyeréséhez az embernek – pontosabban a szoftvernek –, a motornak elemeznie kell a felhasználó keresési kulcsszavait, ezt követően pedig ki kell találnia, miként alkalmazza ezeket speciális adatbázisokra. A keresőnek tudnia kell, mely adatbázisokban lehet a legnagyobb valószínűséggel az adott információt megtalálni, illetve milyen típusú kulcsszavakat fogadnak el ezek az adatbázisok. Szerkezeteik változatossága és a lehetséges keresési feltételek komoly számítási követelményeket támasztanak, ami tulajdonképpen az egyik legérdekesebb adatintegrálási problémává emeli a folyamatot – vélik a terület kutatói.
Más kérdés, hogy a kapott találatok hogyan jelenjenek meg, hiszen az áttekinthetetlenség a robotokat talán nem, azonban a humán felhasználókat minden bizonnyal összezavarná. Nem véletlen, hogy a deep web kapcsán gyakran előkerül a szemantikus web fogalma, hiszen az adatbázisok szerkezetének elemzése és a találatok keresztreferenciáinak automatizálása hasonló előnyökkel járna a mély web tartalmainak áttekinthetőségét elősegítendő.
Lényegéből adódóan sajnos a deep web egyébként rendkívül alkalmas különféle illegális tevékenységek folytatására is…
A szemetelők
Visszakanyarodva az internet nagyon is sebezhető területeihez, rögtön vegyük is górcső alá a műfaj talán legagresszívebbnek számító példányait, a spambotokat. Ezek olyan programok, amelyek a honlapokat, blogokat, fórumokat, hírcsoportokat átfésülve e-mailcímeket gyűjtenek a spammerek (szemétlevél-forgalmazók) számára. Lehet ellenük védekezni, de lehetetlen kiszűrni az elektronikus postaládánkba érkező minden levélszemetet.
A legegyszerűbb technika az emailcím olyasfajta megváltoztatása, hogy egy ember számára még értelmes maradjon, de egy (ro)bot már ne tudja értelmezni. De a korszerűbb címgyűjtő programokat már nem ilyen egyszerű átvágni.
Talán éppen ezért terjedt el az úgynevezett CAPTCHA (completely automated public Turing test to tell computers and humans apart – automatikus Turing-teszt az ember és számítógép megkülönböztetésére) technológián alapuló módszer, melynek lényege sokak számára ismerős lehet: a felhasználónak fel kell ismerni egy képbe rejtett, némiképp eltorzított karaktersort az adott tartalomhoz való hozzáférés előfeltételeként. Nemcsak a spamek ellen használják őket, az üzleti világban is nagyon hasznos. Például a versenytársak ellen, akik egy ügyes bot bevetésével túlterheltté és hozzáférhetetlenné tehetik a rendszerünket.
Szerencsére a spambotok többsége nem boldogul ezzel a „titkosítással”, de némelyik még így is rendelkezik karakterfelismerő képességekkel. Ha tehát tutira akarunk menni a levélszemetesek ellen, akkor marad az úgynevezett eldobható emailcím, amely egy idő múlva deaktiválódik, vagy a spammérgezés, melynek során hamis címeket is elhelyezünk az oldalunkon, így tévesztve meg a spammereket.
Végül egy általunk hadrendbe állított robottal is elvégeztethetjük a piszkos munkát. Ennek egyik legkedveltebb módja a SpamPoison nevű weboldalrendszer használata, melynek egyébként létezik magyar változata is (hungarian.spampoison.com).
Elérkeztünk a botok egy másik nagyobb csoportjához, ezek a chatbotok, csevegő robotok. Fentiekkel ellentétben ezek nem eredendően rosszindulatú programok, de ha nem vigyázunk, eléggé kellemetlen tapasztalatokra tehetünk szert velük.
Kellemetlen nőszemélyek
Minden ismertebb chatbot női nevet visel, talán mert a legelsőt, a mesterségesintelligencia-kutatásra készültet, minden csevegő robot ősét Elisának keresztelték. A pszichológiában jártasok számára ismeretős a Rogers-féle humanisztikus megközelítés – a Joseph Weisenbaum alkotta Elisa ennek kifigurázására készült. Az eredeti módszer szerint – némileg leegyszerűsítve – a terapeuta soha nem foglal állást, hanem megértő, elfogadó pozícióba helyezkedik, és óvatos kérdéseivel terelgeti a beteget a gyógyulás felé vezető úton. Elisa pedig előzékenyen a beszélgetőtárs szövegéből ragadott ki egy szót, és visszakérdezett rá, ezzel zavarva össze beszélgetőtársát.
Később számos csevegő program követte Elisát. A modernebbek már nem egyszerű nyelvi klisék, hanem bonyolult, heurisztikus beszélgetési szabályok alapján fogalmazzák meg kérdéseiket és válaszaikat. Ilyen például az A.L.I.C.E, amely többször is elnyerte a csevegő programok Oscarját, a Loebner-díjat, vagy az ugyancsak Loebner-díjas ELLA, amely kellemesen elcseveg bárkivel szinte bármiről. Vagyis zömmel filantróp tevékenységet végeznek, nem úgy, mint kevésbé „jó fej” társaik, melyek csevegőszobákban vadásznak beszélgetőtársakra, és reklámszövegeket nyomatnak, vagy személyes információkat próbálnak kicsikarni.
Ahogy nő a számítógépek teljesítménye, egyre könnyebb olyan számítástechnikai rendszerek megalkotása, amelyek megnövelik az emberi képességeket, vagy számos esetben teljesen ki is válthatják az emberi közreműködést. Kissé aggasztó a dolgozókra nézve, hogy az automatizáció tulajdonképpen az élet minden területét behálózza.
|
Roboturalom |
|---|
|
Érdekes tényre hívta fel nemrégiben a figyelmet a felhő alapú webbiztonsági megoldásokat szállító Incapsula felmérése. Ezer weboldalból álló mintát mértek fel, s arra jutottak, hogy a weboldalak forgalmának 51 százalékát nem „humán felhasználók”, hanem különféle automata szoftverek bonyolítják. Ezek ráadásul többségükben kártékony programok voltak, amelyeket internetes bűnözők és tartalomvadászok szabadítottak rá a világhálóra. Vagyis e kutatás adatai szerint a hús-vér felhasználók a teljes hálóforgalom alig felét, 49 százalékát produkálják. Nehezebb megállapítani a kártékony szoftverek látogatását, mert a weboldalak forgalmát elemző szoftverek csak az „emberi felhasználókat” listázzák. A cég adatai szerint egy átlagos weboldal forgalmának öt százalékát a hekkerprogramok, öt százalékát a szkréperek, két százalékát a spammerek, 19 százalékát a kémprogramok, húsz százalékát pedig a jóindulatú keresőmotorok kötik le, ezzel pedig jelentős költségnövekedést okozhatnak az üzemeltetők számára. Ezek a programocskák ugyanis eléggé leterhelhetik a sávszélességet, és működési zavarokat is okozhatnak. Nem biztos tehát, hogy ha „lassú a net”, akkor azért a szolgáltatónk a hibás. |
Watson, a trónbitorló
Elhíresült például az IBM Watson névre hallgató remekműve, melynek piaci bevezetését is komolyan fontolóra vette a gyártó. Ezzel egy egészen új osztály jönne létre a válaszadó rendszerek területén mind az üzleti életben, mind az oktatásban, mind pedig az orvostudományban. Nem ismertek ugyan a pontos következmények, de feltételezhető, hogy a rendszerek nemcsak az emberi szakértőket helyettesíthetik, de több százezer jól fizetett munkahely megszűnését is eredményezhetik az egész világon. Gyakorlatilag minden olyan munkakör ki van téve a megszűnés veszélyének, amelyben kérdéseket kell megválaszolni. Talán csak idő kérdése, s a botok már nemcsak velünk fognak csevegni, levelezni, szexelni meg játszani, hanem egymással is. Az is lehet, hogy hamarosan teljesen fölöslegessé válunk a világhálón. Akkor aztán hova megyünk majd „játszani”?!
Miski Gábor
