Technology

PlayStation 5

PlayStation 5: túl az 50 millión is

A Sony szerint a PlayStation 5 konzol lendülete továbbra is töretlen – ennek jele az 50 millió darabos értékesítési határ elérése is. Ehhez sokat segített

Nvidia: az ember az új programozási nyelv

Az Nvidia alapítója és vezérigazgatója, Jensen Huang ma elmondta, hogy a vállalat 2018-ban egy olyan egzisztenciális üzleti döntést hozott, amiről kevesen tudták, hogy újraértelmezi  jövőt, és

HYPT fizikus

A jövő fizikusait díjazták

December 20-án az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Természettudományi Karán rendezték meg az Ifjú Fizikusok Magyar Versenyét. A vetélkedés egyben válogatás is volt: a tíz legjobb pályázókból

McDonald’s és Accenture: digitális megoldások, frissebb ételek

A McDonald’s Corporation és az Accenture bejelentették stratégiai partnerségük bővítését, amely a legújabb csúcstechnológiák kihasználására és generatív MI-megoldások alkalmazására irányul éttermeiben világszerte.    A partnerség

alkalmazás adatközpont

Összhangban a hatékonyság és a fenntarthatóság

A szerverhosting és az adatközponti szolgáltatások igénybevételének műszaki-informatikai előnyei régóta ismertek. A köztudatba azonban csak mostanában kerül be egy új szempont: a saját infrastruktúra kihelyezése

A NASA lézerrel sugároz macskás videót a mélyűrből

A „Taters” nevű macskáról készült, 15 másodperces klipet lézerrel küldték, és találóan egy lézersugarat kerget. A narancssárga cirmosról készült felvételek 19 millió mérföldet tettek meg

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top