A kínai kibertámadások 23 országot érintettek
Kínai kiberkémek legalább 70 – főként kormányzati – szervet támadtak meg, valamint több mint 116 áldozatot céloztak meg világszerte a biztonsági kutatók szerint. A

Második alkalommal adták át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett „40 év feletti női példaképek

Márciustól Polgári Balázs tölti be a Marketplace Director pozíciót az eMAG Magyarországnál. A szakember 2017-ben csatlakozott a vállalathoz ügyfélszolgálati vezetőként: utóbbi munkakörében évek óta közreműködik az

Berobbant életünkbe a mesterséges intelligencia, a mezőgazdaság sem kivétel. Hamarosan robotok szedik az érett paradicsomot a hatalmas fóliasátrakban. Az MI megoldást jelenthet az egyre égetőbb

Új korszakba léptünk: a közelmúltig az MI nagyrészt a háttérben működött, csendben automatizálta a folyamatokat és javította a teljesítményt. A generatív mesterséges intelligencia 2023-ban tapasztalt,

Már sokszor temették a PC-ket, mondván a tabletek, okostelefonok és okosórák világában elavultak, sok helyet foglalnak. Valahogy mégis mindent túléltek, és ma is velünk vannak.

Nemrég került nyilvánosságra, hogy az amerikai SpaceX felderítő műholdakból álló hálózatot építhet az amerikai védelmi minisztérium számára. Nos, az orosz kormány nem boldog ettől –

Az agy-számítógép interfész területén a csillagászok által kifejlesztett technika kombinálásával a kínai kutatók áttörést érhettek el. A South China Morning Post beszámolója szerint kínai

2023 volt az első év, amikor Németországban több elektromos meghajtású kerékpárt adtak el, mint hagyományos drótszamarat. A német kerékpáripari szövetség (ZIV) adatai szerint a recesszióba

A mesterséges intelligencia és az elérhető fotószerkesztés korában nem érdemes mindent elhinni, amit online látunk. Kivételt képez persze általában az, ha azt egy megbízható hírforrás

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.