Színre lépnek a tanácsadók
Komoly gond, hogy a kormányzati tanácsadó szervezet létezésérõl, munkájáról nyolc év után sem tud minden informatikai vállalat.

A dotcom-válság pontos idejét nem lehetett elõre jelezni – mondja Howard S. Charney, aki az elsõ elnökhelyettes posztját tölti be a Cisco elnöki hivatalában. A történtek azonban számos tanulsággal szolgálnak mindenki számára.
Magyarországot is elérte az internetes bankcsalások hulláma. Mint az a sajtóban annak idején több helyütt megjelent, tavaly novemberben az internetbankingben hazánkban vezető OTP Bankot is phishing-támadás érte.

Ahhoz, hogy a kis- és középvállalati szektort megcélzó magyar szoftverfejlesztõ cégek helyt tudjanak állni az egyre növekvõ nemzetközi megmérettetésben, többségüknek inkubációs segítségre, de legalábbis valamelyik „nagy testvér” támogatására van szükségük.

Tisztán internetes bank ma még nem lenne képes megélni Magyarországon.

A felhasználók egyre inkább tudatában vannak a cybertérben rájuk leselkedõ veszélyeknek, de a megfelelõen kialakított rendszer mindenki ellen meg tudja védeni a vállalatot.
Projektekben gondolkodni, s a stratégiai elképzeléseket projektmenedzsmenttel érvényesíteni azt jelenti, hogy költségcsökkentésre és hatékonyságnövelésre törekszünk.

Informatikai, hardver- és biztonságtechnikai konferencia kísérte a tizenegy dél-koreai és számos magyar vállalkozás részvételével megtartott Korea IT roadshow-t.

A várakozásokkal ellentétben nem mutat kedvező jeleket a magyar informatikai ipar, és ez hosszabb távon az egész gazdaságra is negatív hatást gyakorolhat.

A még mindig létezõ „digitális szakadék” áthidalásának egyik legfontosabb eszköze az oktatási tárca szerint a Sulinet Expressz. A program elsõ tapasztalatait Magyar Bálint oktatási miniszter összegezte.

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.