Technology

Felügyeleti hozomány

Történetének legnagyobb szoftveres felvásárlását hajtotta végre a HP, amely nem kevesebbet remél az ügylettől, mint a felügyeleti termékek piacának újrarajzolását.

Mennyi? Harminc!

Ha gyengén muzsikál az adatbázis, elsõ reakcióként rendszerint mindenki erõsebb hardvert akar beszerezni. Pedig a teljesítmény ennél sokkal olcsóbban és hatékonyabban is növelhetõ.

CRT helyett CNT?

Mostanában egyre több asztalon áll katódsugárcsöves helyett lapos képernyő. Lehet, hogy pár év múlva ezek a finom vonalú eszközök már nanotechnológiával készülnek majd.

Együtt könnyebb

A csoportmunkában és az együttműködésben rejlő összes lehetőséget még messze nem használják ki a vállalatok, pedig már jönnek a forradalmian új módszerek.

Nyomtatók és folyamatok

Sok vállalat nem tudja, mennyit költ nyomtatóinak üzemeltetésére, de az szinte biztos, hogy csökkenteni akar a költségein. Ez akkor lehet eredményes, ha a munkafolyamatokat is átgondolják.

Az internettelefon alapjai

Immár Magyarországon is mind szélesebb körben válik népszerûvé az internettelefónia, a VoIP. Arról a technológiáról viszont nem sokat tudunk, amely mindezt lehetõvé teszi.

Mobilstratégia lépésről lépésre

A vezetéknélküli hálózatok és a hozzájuk tartozó eszközök megjelenése elkerülhetetlen a vállalatoknál. A bevezetésre való felkészülés mikéntje viszont eldöntheti, hogy biztonsági rést vagy új üzleti lehetőségeket jelentenek-e.

Projektek és buktatók

Egy központi felhasználóadminisztrációs rendszer sok szempontból is hasznosnak bizonyulhat. Ezt azonban csak akkor lehet maradéktalanul kihasználni, ha a bevezetési projekteket alaposan elõkészítik és gondosan hajtják végre.

Biztonságban a magzat

Megnyugtató érzés egy bővülés előtt álló család minden tagja, így az elfoglalt, sokat utazó üzletember számára is, ha a magzat szívműködését akár naponta figyelemmel lehet kísérni.

Adattárolási körkép

Minden vállalat számára értékesek az adatok, de nem mindegyik gondoskodik róluk egyformán.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top