Call center a csomagszállításban
A hatékony kommunikáció növeli az elégedettségét, a VoIP-pal több millió forint takarítható meg évente.

Avilág fejlettebb és ésszerűbb részében az adófizetők egyre inkább megkövetelik, hogy a kormányzati tevékenység minden szintje pénzügyileg elszámoltatható legyen, s a kormányok maguk is eltökélten vizsgálják, miként lehetne üzletszerővé tenni költségvetésüket.
Az információs társadalom és ezen belül az intelligens térségek kérdésének komolyabb vizsgálata évtizedes múltra tekint vissza az Európai Unióban. A hazánkban eddig megtett gyakorlati lépéseket olyan elméleti cikkek is igyekeztek megalapozni, mint az alábbi írás.
A mai magyar weboldalak fejlesztői sok esetben alapvető ergonómiai szempontokat is figyelmen kívül hagynak. A probléma szemléletbeli, s ezen csak átfogó felvilágosító munkával lehet változtatni. De lehet, hogy ez szélmalomharc.

Minden vállalat, a kis- és középvállalati kör pedig különösképpen nagy hangsúlyt fektet a kommunikációs költségek csökkentésére. Ennek egyik eszköze az IP alapú hangátvitel, ami mögött ma már stabil technológiai háttér áll.

A modern informatikai rendszerekben rendkívül sok elemi adat halmozódik fel. Ezek önmagukban azonban még nem jelentenek információt; ahhoz, hogy az legyen belőlük, sokat kell tenni.

A vállalatok nagy része komoly erõfeszítéseket tesz, hogy védje a cégen belül lévõ adatokat. Ám mi lesz azokkal az adatokkal, amelyek elhagyják a vállalat határait – például elektronikus levélben?
Digitális trendek a valós idejû vállalat mellett.
Egyre több cég használja az IP-hálózatokon alapuló hangátviteli technológiát, a VoIP-ot. A VoIP-rendszerek terjedésével mind fontosabbá válik, hogy a vállalatok felismerjék az ezekkel kapcsolatos biztonsági kérdéseket, és tegyenek is valamit ebben az ügyben.

Két héttel ezelõtti számunkban ismertettük a Gartner elemzését a jövõ várható technológiai trendjeirõl. Az elemzésnek ez azonban csak az elsõ fele volt; a második rész azokkal az üzleti változásokkal foglalkozik, amelyek ezekbõl a mûszaki változásokból következnek.

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.