Nyíltan és egyenlő eséllyel
Ezentúl nyílt forráskódú szoftverek is szerepelnek a központi közbeszerzési listákon. A kormány szándékai szerint a döntés erősíti a versenyt, és élénkíti a gazdaságot.

Az elektronikus számlázás szigorú jogi előírásokat támaszt a kibocsátókkal és vevőkkel szemben.
Lehetetlen nincs ugyan, de felkészültség és komoly informatikai háttér kell egy mobilbeszélgetés lehallgatásához.
A vezetéknélküli adatátviteli mód nem olyan sebezhető, mint egyesek terjesztik, de kétségtelenül léteznek biztonsági kockázatai.
Az interneten folytatott hangforgalom ugyanolyan veszélyeknek van kitéve, mint a netes adatforgalom.
A vállalkozások közötti kommunikációban ma már számtalan információ halad elektronikusan. Az egyik legfontosabb, az üzlet savát-borsát jelentő tétel – a számla – azonban ma még a legritkább esetben létezik kizárólag elektronikus formában.
Hogyan ismerjünk fel, hozzunk nyilvánosságra etikusan, és javítsunk meg biztonsági hibákat? Milyen jogszabályokat és erkölcsi szabályokat kell betartanunk ahhoz, hogy ne váljunk tudásával visszaélő sötét hackerré?
Ezt a szabványt az informatikai biztonság területén követendő lehető legjobb eljárásokat tartalmazó szabálygyűjteményként adták ki.

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.