Hogyan ismerjünk fel, hozzunk nyilvánosságra etikusan, és javítsunk meg biztonsági hibákat? Milyen jogszabályokat és erkölcsi szabályokat kell betartanunk ahhoz, hogy ne váljunk tudásával visszaélő sötét hackerré?
A világ a jó és a rossz örök küzdelméről szól. Így van ez mesében, vallásban, történelemben; és nincs másként az informatikában sem. Ez a dualista absztrakció ugyanis nem más, mint egy kibernetikai modell: a valóság leegyszerűsítése annak lényegi tulajdonságaira – így egyáltalán nem áll messze a mérnöki gondolkodásmódtól.
Hősök és antihősök
„Ezer baráttal is lehetsz magányos, de egyetlen ellenség is elég, hogy többé ne légy egyedül a világban.” A világot egyensúlyban tartó vetélkedés kötelező kelléke a hős és az antihős, ők próbálják emberfeletti képességeiket kihasználva a maguk oldalára billenteni a mérleg nyelvét.
A két szereplő eszközeiben, képességeiben alig különbözik egymástól, önmeghatározásuk legfontosabb részlete a jó vagy a rossz oldalhoz való tartozás kinyilvánítása. Mindketten képesek falakon áthatolni, láthatatlanná válni, és egyikük valódi nevét sem ismerjük. Mégis, a Jó célja az emberek és a status quo védelme, míg a Rossz egyetlen gondolata a rendszer elpusztítása.
A Rossz általában sötét ruhát viselve indul pusztító útjára, míg a Jó csupa világos árnyalatból álló ruhatárból válogat küldetése előtt. Ugye, mindenki felismerte már az alapötlet legújabb adaptációját: a hacker és a cracker, vagyis a fehér és a fekete kalapos hackerek hősi háborúját a cybertérben.
Nos, a fenti modellt némileg cáfolva – vagy árnyaltabban: inkább finomítva – a Gray Hat Hacking című könyv szerzői közelről engednek bepillantást a hackerek világába. Parancssori részletességgel taglalva a hősök eszközeit, és jogszabályi szinten azt az etikát, ami kettejük különbözőségét jelenti.
Találkozás az ellenséggel
„Semmi sem okoz nagyobb eséllyel békét, mint az ellenséggel való találkozás.” Ilyen közelről, ennyire alaposan vizsgálva azonban már semmi nem lehet pusztán fekete vagy fehér. Jogilag bizony a jó szándékú hős tetteibe is bele lehet kötni, és történelmi távlatból nézve a rosszakról is kiderülhet, hogy valójában forradalmárok, a jövő pozitív hősei. Nem egy ilyet láttunk már a közelmúltban is.
A szerzők azonban – bár feszegetik a határát – nem léptek ki a modellből. A cím ellenére a kötet egyértelműen a Jók mellett foglal állást; sőt, a kötet előszavából kiderül, a szerkesztők célja a Jók felkészítése a Rosszak elleni csatákra.
A Gray Hat Hacking – The Ethical Hacker’s Handbook valójában olyan tankönyv, amelyik megdöbbentő részletességgel készíti fel a háború első vonalában harcoló biztonsági szakembereket a rájuk váró feladatra. Nem egy népszerű, könynyű olvasmányról van szó tehát; és nem is egy „szemléletet nyújtó”, menedzsereknek szóló írásról.
A Gray Hat karaktereinek legalább tíz százaléka parancs vagy utasítás formájában került a papírra, ami bizony erősen korlátozza a célközönséget. Viszont a könyv megvásárlója valódi tudást kap: hatalmat, ami hétköznapi emberből korunk hősévé teheti őt.
Bár a könyv egyelőre csak angol nyelven érhető el, igen hasznos lehet a hazai szakemberek számára. Nem csupán azért, mert máshol nehezen fellelhető tudáshoz segíti hozzá az olvasót, hanem azért is, mert olyan szemléletes módon tálalja azt, amilyen a magyar oktatási rendszerre általában nem jellemző. Míg a hazai szakemberek általában nagyon jó elméleti ismeretekkel rendelkezne
k, az iskolapadból kikerülve nem biztos, hogy a gyakorlatban is megállják a helyüket.
Különösen a biztonságtechnika mélyebb bugyraiban lehetnek olyan területek, amilyenekről a tanintézetekben soha nem hallhattunk.
Sós Éva
