Kelendőek a kisokosok
A világ legnagyobb részén többen keresik az okostelefonokat.

A magyar háztartások alig harmadában található számítógép, s csak minden tizenegyedik család rendelkezik internetkapcsolattal. Ezekkel az adatokkal hazánk az utolsó helyen áll egy öt régióra kiterjedő összehasonlító felmérésben.
Nyomtatót 900 ezer háztartás használ, a fekete-fehér technológiát egyre jobban kiszorítja a színes nyomtatás. A digitális fényképezőgépek és az mp3-lejátszók elterjedtsége az elmúlt egy évben jelentősen emelkedett.
Minden cég kerülhet olyan helyzetbe, hogy felvásárol más vállalatot, illetve felvásárlási célponttá válik. Magyarországon rövid időn belül két, regionális jelentőségű akvizíció is történt.
Európa-szerte terjed a GSM-hálózatra épülő, ugyanakkor műholdas helymeghatározást is alkalmazó járműkövetés. Már Magyarországon is vannak kezdeményezések.
Az eladott leányvállalat megtartja önállóságát.
Egy tanácsadónak ma már csak valós értéket képviselő módszertannal és referenciával lehet sikere annál az ügyfélnél, aki őt bizalmába fogadja.
Éjjel-nappal webtérképen több száz jármű helyzete.
Régi igazság, hogy egyetlen projekt sem úgy fut végig, ahogyan azt a megrendelõ és a szállító az elején eltervezte.
A magas színvonalú ügyfélkiszolgáláshoz ma már hozzátartozik a számos elektronikus csatornát integráltan kezelő contact center.

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.