Technology

A legértékesebb energiaforrás: az információ

A klí­maváltozás és az energiafelhasználás soha nem volt még annyira fontos bolygónk szempontjából, mint most. Az átalakuló fogyasztói szokásokat, a robbanásszerűen megnőtt energiaigényt és az emberi tevékenységet a természeti környezet nehezen tudja ellensúlyozni. Soltész Attila, az Infotér elnöke nyitóelőadásában arra kereste a választ, mit tehetünk mi, emberek, és mit tehet az informatika a Föld érdekében.

November: Nagy trendek, ha találkoznak: felvásárlások és az 5G

Bármely, 5G-ben érdekelt gyártó eszközeit megvásárolhatják a hazai távközlési szolgáltatók, a magyar kormány nem tesz különbséget közöttük. Nemzetközi téren az egészségügyi adatok iránt mutatkozott fokozódó érdeklődés, miközben két, szebb napot is látott cég fúziója dől dugába.

Ki az úr az utakon?

Olyan természetessé váltak a közösségi autómegosztó appok, az utcákon parkoló rollerek, a menetrendkövetés, mint az éjszakát követő pirkadat. A most tapasztalható közlekedési megoldások bizonyára ámulatba ejtenék az egy emberöltővel ezelőtt élőket. Már csak az a kérdés, hogy mit tartogat a mesterséges intelligencia a közlekedés és a városok számára, és hogy mikor válik a hagyományos autó a jelenkor lovaskocsijává.

Biztonságtudatos digitalizációt mindenkinek!

Egy globális felmérés szerint a kibertámadások 43 százalékát kkv-k szenvedik el, és a végpontokon lévő tájékozatlan felhasználók a legsérülékenyebbek. A Panda 2019 szeptemberében hazai IT-szakemberek körében végzett kutatása arra is rámutat, hogy a magyar szakemberek tartanak a kiberbűnözőktől: 64 százalékuk fél attól, hogy a vállalatát kibertámadás éri. De a valós üzleti kockázatot még mindig nem látjuk, vagy nem akarunk róla beszélni. Gölcz Dénes, a Panda Security Hungary ügyvezető igazgatója a biztonságos digitális transzformációra hí­vja fel a figyelmet.

Karrierről karrierre: íllamigazgatás

Tavaly decemberben érkezett a hí­r, hogy Bancsics Ferencet nevezték ki a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) élére. A Belügyminisztérium politikai főtanácsadójaként dolgozó szakembert Pintér Sándor

Nem csak a startupok kiváltsága az agilitás

Kulturális váltásra van szükség ahhoz, hogy a hagyományos fejlesztésben edzett IT-szakemberek az agilis munkamódszerben is sikeresek legyenek. Az agilis módszertan nemcsak a startupok kiváltsága, hanem hagyományos vállalatoknál is sikerrel bevethető – hangzott el a VISZ által szervezett kerekasztal-beszélgetésen az infotéren.

Gyorsan vagy lassan képezzük az IT-szakembereket?

Az IT-t sújtó munkaerőhiány enyhí­tésére találták ki és igen népszerűek a 3–12 hónapos informatikai képzések. Azonban az IT-ra jellemző állandó változás menedzseléséhez olyan gondolkodásmódra van szükség, amit az egyetemi képzés biztosí­t. Már ha engedik a vállalatok a diákoknak befejezni tanulmányaikat.

íœgyintézés a piaci szereplők szintjén

Sok és sokféle ügyfelet kell közigazgatási szolgáltatásokkal ellátnia a NISZ Zrt-nek. Az állami tulajdonú vállalat ezért nagy hangsúlyt fektet a hatékony kiszolgálásra, a többféle ügyintézési csatorna biztosí­tására és általában az ügyfélelégedettség biztosí­tására.

Egyre fontosabb az MI az üzleti sikerhez és a biztonsághoz

Az 5G érkezése, a kiberbiztonság jövőbeni kihí­vásai, a mesterséges intelligencia, a felhőtechnológia és a big data alkalmazásának lehetőségei egyaránt terí­tékre kerültek a nagy ICT-cégek vezetőinek előadásaiban az Infotér konferencián. Az ismert topmenedzserek saját vállalkozásuk és iparáguk következő éveibe is bepillantást engedtek az érdeklődőknek.

Gyorsabban képezni és digitalizálni!

Ahogy minden évben, idén is körbekérdeztük az infokommunikációs szakmai szervezetek vezetőit arról, miként értékelik az elmúlt egy év kormányzati lépéseit ezen a területen. A válaszokból kirajzolódó kép alapján a stratégiai irány jó, de konkrétumokban talán tehetne többet, léphetne gyorsabban az állam.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top