Bevásárolt a Meta
Annak ellenére, hogy egy korábbi cégfelvásárlás miatt éppen trösztellenes vizsgálat alatt áll, a Meta bejelentette: felvásárolja a Luxexcel intelligens szemüvegeket gyártó céget is. A

Bár a globális gazdasági környezet nem a legkedvezőbb, nem maradtak el idén sem a több tízmilliárd dolláros ügyletek, vagy azok bejelentései az infokommunikációs szektorban. Itthon

Elon Musk nemrég bejelentette, hogy a Starlinknek már közel 100 aktív műholdja szolgáltat független internetet Iránban, három hónappal azután, hogy az iszlám ország körüli tiltakozások

15 évre vásárolt 5G mobilfrekvenciákat Montenegróban a 4iG ottani leányvállalata, a One Crna Gora. A helyi hírközlési hatóság, az EKIP árverésén mintegy 3 millió

Minél régebben íródott egy napló, annál érdekesebb olvasni. A következő oldalakon a 2022-es év az ITBUSINESS által legjelentősebbnek tartott történéseit gyűjtöttük csokorba. Reméljük, hogy az

Kihívást, de óriási lehetőségeket is jelent az elektronikus aláírás már Magyarországon is. Az elmúlt esztendők tapasztalatait feldolgozva az L-SOFT hisz abban: a digitális szignók bevezetése

A jelek szerint egyre több támogatót tudhat maga után a Mastodon nyílt forráskódú közösségimédia-alkalmazás. Most az online világ igazi nagyágyúi álltak az új platform mellé.

Német lapértesülések szerint az Intel elhalaszthatja a Németország keleti felén, Magdeburg városába tervezett lapkagyártó üzemének építésének megkezdését. Az ok: több állami támogatást szeretnének kapni a

Alig fél nap alatt kelt el 45 ezer darab digitális kártya – darabonként 99 dollárért. Igaz, nem akárkit ábrázoltak az NFT-k, hiszen maga Donald Trump

Leállítja két adatközpontjának építését a (korábban Facebook néven ismert) Meta a dániai Odense-ben. A lépés oka: a cég inkább a kifejezetten a mesterséges intelligencia (MI)

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.