Nyílt azonosítás a felsőoktatásban
A Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) 2010-ben indította felsőoktatási és kutatási azonosítási rendszerét, az eduID-t. A rendszer felhasználóinak száma mára már meghaladja a 200 ezret.

Óriási növekedést produkált Magyarországon az intelligens mobilkészülékek használati aránya, de a hirdetők egyelőre nem használják ki az ebben rejlő lehetőséget.

Idén is olyan vállalkozások kapták az InnoMax-díjat, amelyek újat, példaértékűt alkottak, válaszul egy üzleti problémára.

Az információs társadalom biztonságának támogatása mellett meghatározó szakmai közösséget menedzsel az információvédelmi szakmai fórum.

Sajtótájékoztatón jelentette be az Adobe Budapesten is a Creative Suite új, hatos változatát. Az erős ipari szabványnak számító szoftvercsomag alapvető technikai és használati változásokon esett át.

Vissza lehet csábítani a vevőket a hagyományos boltokba, de ahhoz olyan élményeket kell kínálni, mint amelyeket a digitális világban találnak meg a vásárlók.

Megjelennek Magyarországon az előkelőbb Samsung laptopok. A végfelhasználói kategóriában az 5-ös és 7-es Ultrabook család – és a teljes, 2-es, 4-es és 6-os üzleti „vérvonal”.

A globális mobilpiac növekedésére jellemző, hogy a világ 7 milliárd lakosára immár 6 milliárd mobil-előfizetés jut. Két év múlva pedig a mobilnet-használók száma meghaladja majd a vezetékes internetezőkét.

Magyar akadémikus kapta a matematikusok Nobel-díjának tartott Abel-díjat.

Egy mostanában publikált felmérés rávilágított arra a tényre, hogy leginkább akkor szokás szolgáltatót váltani, ha a mobil-szélessáv minőségével kapcsolatban merül fel ügyfél-elégedetlenség.

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.