Hírháttér

Kivéve

A múlt héten két fideszes országgyűlési képviselő módosító javaslatot terjesztett elő a nemzeti adatvagyon védelméről szóló törvényhez. Ugyanis a stratégiai fontosságú nyilvántartásokra vonatkozó adatfeldolgozási korlátozások adott esetben kivitelezhetetlenek.

Kínai expanzió

Magyarországon nyílhat meg az egyik legnagyobb kínai távközlési megoldásszállító európai logisztikai központja.

Társunk, a mobiltelefon

Mobiltelefonunk mára sokkal több szimpla használati eszköznél. Nemcsak azért, mert okos, hanem mert érzelmei is lehetnek.

A felsőházban az infokommunikáció

Míg eddig a hon atyái és leányai tárgyaltak, döntöttek, határoztak – jól-rosszul – a magyar információs társadalomról, addig a múlt héten azok cseréltek eszmét a Parlament falai között, akik annak közvetlen formálói, s kulcsszerepet töltenek be a digitális kultúra elterjesztésében.

Jól fizető konkurencia

Már egy jó szerződés is elég ahhoz, hogy hasznot húzzunk a piaci riválisokból.

Itt-ott késik a menetrend

Egy év után felemás eredményeket mutat az Európai Unió digitális menetrendjének megvalósítása.

Egy év – ötven pontban

Egy évvel ezelőtt alakult meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkársága. Az évfordulón Nyitrai Zsolt infokommunikációért felelős államtitkár visszatekint az elmúlt időszakra, s értékeli a történteket*.

Dől a lé Európába

Újra meghaladják a válság előtti szintet az öreg kontinensre irányuló külföldi tőkebefektetések. Főképp az Egyesült Államok lát fantáziát az európai piacokban.

Távközlés: a siker motorja

Évente mintegy 130-150 milliárd forintot ruháznak be hazánkban a magyarországi távközlési cégek, ami az infokommunikációs technológiai szektor beruházásainak több mint a felét teszi ki.

EKG a sofőrülésben

Olyan kocsiülés prototípusát fejlesztették ki szakemberek, amelybe a vezető szívműködését monitorozó szenzorokat építettek. A rendszer időben jelzi, ha valami gond van.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top