Korondi Péter:
Mit tanulhatnak az informatikusok és robotikusok az etológusoktól?
Minden olyan lény, aminek van viselkedése, az etológusok hatáskörébe tartozik. Ez áll a robotokra is: leírhatják, milyen szabályok szerint kell viselkedniük emberi környezetben.
– Régóta próbálják – sikertelenül – a mesterséges intelligenciát emberi szintre emelni. Könnyebb, mondjuk egy kutya intelligenciaszintjére felhozni egy robotot?
– Egy gondolkodó lénynek nagyon különböző helyzetekben kell megállnia a helyét. A kutya a szaglás alapján és a térben tájékozódik, kommunikál az emberrel és a fajtársaival, táplálékot szerez. Ettől a komplexitástól a mesterséges intelligenciák még nagyon messze vannak: általában egy célra fejlesztik ki őket. Sok olyasmire sem képesek, ami még csak nem is tartozik a szoros értelemben vett intelligenciához, például biztonsággal mozogni a térben.
– Van értelme összehasonlítani a különféle állatfajok intelligenciáját?
– Biológusszemmel nem sok értelme van egy ilyen összehasonlításnak. Lehet olyan paramétereket felállítani – agyméret, memória, hasonlók –, amelyekkel többé-kevésbé összehasonlítható a gondolkodás bonyolultsága, de ezek alapján sem lehet egzakt rangsort felállítani. Egy új-zélandi varjúfaj például bonyolultabb szerszámhasználatra képes, mint egy csimpánz, de ettől még nem tekinthető intelligensebbnek. Minden állatfaj értelme kicsit másképp jó. Olyan ez, mint a szerszám: nem mondhatom, hogy a kalapács jobb, mint a csavarhúzó; egyik helyzetben az egyikre, máskor a másikra van szükség.
– A robotoknál már az érzelmekkel kapcsolatban is kutatnak. Mennyire jó mintát adnak ehhez a kutyák: emberi fogalmak szerinti érzelmekről beszélhetünk vagy csak biológiailag meghatározott viselkedésről?
|
Miklósi Ádám |
|---|
|
Nekem nincsenek kutyáim, aminek egyszerű oka van: nincs rájuk időm. Pontosan tudom, hogy mennyi odafigyelést, törődést igényelnek, és tisztában vagyok azzal, hogy ezt nem tudnám számukra megadni. Kedvenc kutyafajtám sincs, mindenféle kutyát kedvelek: nem annyira a fajta, mint inkább az egyéniség érdekes, még ha a kutya egyéniségét befolyásolja is a fajtája. Mi nem tartunk laboratóriumban kutyákat, hanem családban lakó, emberek között nevelkedő kutyákkal dolgozunk. Többnyire persze az egyetemen figyeljük meg őket, mert itt vannak arra alkalmas körülmények. Természetesen a gazda is jelen van, sőt sokszor részt is vesz a tesztben, hiszen ők ketten alkotnak egy szociális csoportot. A munkánk során természetesen próbáljuk figyelembe venni a kutya és a gazda kapcsolatát is (hiszen ez befolyásolhatja a kutya viselkedését, teljesítményét), amit mi előzetes kérdőívekkel igyekszünk kipuhatolni. A kutya fajtája is befolyásoló tényező lehet, ezért vagy egyetlen fajtával dolgozunk, vagy igyekszünk minél szélesebb körből válogatni, hogy lehetőleg véletlenszerű legyen a minta, és az eltérések kiegyenlítsék egymást. |
– A kutya is tud félni, örülni, szomorú vagy dühös lenni. Ezeket az érzelmeket az emberek némi gyakorlás után a testtartásból, a mozgásból, a fej vagy a fül állásából képesek értelmezni. A komplexebb érzelmek – például szeretet, hűség – azonosításához már bonyolultabb viselkedésminták felismerésére van szükség. A kutya a mi fogalmaink szerint aligha tudatosítja magában, hogy hűséges, de annak megfelelően viselkedik, ezért a gazdája elhiszi róla, hogy az. De ez ugyanígy van az embernél is: senkinek sem látok bele a fejébe, hogy eldöntsem, tényleg szeret-e, így csak a tetteiből, a szavaiból következtethetek erre. Ezért, ha egy robot a szeretet, a hűség jeleit mutatja, hajlamosak leszünk elhinni, hogy tényleg kedvel minket.
– Mi az érdekes az önök kutatócsoportja számára az ember–kutya kapcsolatában?
– Minket elsősorban a szociális képességek evolúciója izgat. Azt vizsgáljuk, hogy egy másik lény, ez esetben a kutya – nagyon eltérő biológiai háttérrel, de hosszú közös múlttal – miként tudott beilleszkedni és túlélni az emberi társadalomban. Megfigyeléseinkben azt vizsgáljuk, hogy mutat-e a kutya kötődést az ember irányába, hogyan kommunikál vele, mennyire képes együttműködni, hogyan és milyen mértékben tud tanulni tőle.
– Ezt azért nagyjából tudja egy tapasztalt kutyakiképző is, nem?
– Valóban, rendkívül sok tapasztalati ismeret gyűlt össze. A tudomány egyik feladata, hogy ezeket rendszerbe foglalja: mi az, ami általánosan igaz, mi az, ami csak speciális esetekben, mi az, ami esetleg félreismerése a jelenségeknek. Aztán vannak olyan tulajdonságok – szaglás, hallás –, amiről a tudomány egzaktabb ismereteket akar szerezni, és ennek alapján pontosabb képet alkotni arról, hogyan látja és ismeri meg a környezetét a kutya. De például kimutattuk, hogy mennyire fontos a szemkontaktus az ember–kutya viszonyban, ami segített egy új kiképzési irány elindításában.
