Finoman szólva kissé zűrzavaros az ict-piac. Ilyen szituációban pedig igencsak szükség van igazodási pontokra.
Még az átkosban, ha az ember meglátott egy vonalakból összeálló egyenlő oldalú háromszöget, alatta egy felirattal, tudta, hogy az adott termék a kiváló áruk fóruma védjegyet viseli. Vagyis a hőn vágyott terméket lelki nyugalommal megveheti, merthogy garantáltan jó minőségű. Ma már ilyen típusú minősítések nem igazán vannak. Mert a termékek maguk a brandek! És ez alapján mindenki tudja, mit várhat, vagy nem várhat az adott terméktől. Most nem ragoznám az ict-terület brandjeit, kivéve a világ legdrágább brandjét, az Apple-t; annak megálmodója előtt mélységes tisztelettel hajtom meg a fejem.
Az tehát triviális, hogy a brandek egyfajta védjegyként szolgálnak. De lehetnek másfajta védjegyek is. Olyanok például, amelyeket különféle szövetségek, független – vagy talán nem is annyira független – szervezetek hoznak létre. Jókat mosolygok magamban, hogy nem is igazán tudnék olyan fogkrémet mondani, amit a független fogorvosok szervezete ne ajánlana. Akkor meg minek ez a nagy cécó a fogkrémüzlet körül? Nem tudhatom, mert én más businessben utazom. És megint másik business számára fejtem ki áldásos vagy kevésbé áldásos tevékenységemet. Utóbbinál azért elkelne a védjegyezés! Merthogy elég kaotikus állapotok alakultak ki az ict-piac sok szegmensében. Szemmel láthatóan sok a kókler, sok a megbízhatatlan cég. Meg az egymás árainak alávágása. Amit ugyebár az ügyfelek vidáman kihasználnak. Én már nem is tudom, hányan jöttek oda hozzám elmesélni, hogy képzeljem el, hová korcsosult a világ! És panaszkodtak, hogy amíg jó egy éve egy fejlesztőt el tudtak adni például 80 ezer forintért egy napra, ma már a 12 ezres áron is egymás alá vágnak a cégek, s a végén 9 ezret fizet a vevő a fejlesztőért. De hallok más tanmeséket is, hogy bizony ugyanarra a projektre van, aki töredék árat ad, s a potenciális vevőnek fogalma sincs, hogyan lehet akár egy nagyságrend a különbség az árak között.
Talán a védjegy segítene az ilyen és ehhez hasonló dolgokon. Mind a szállítóknak, mind pedig a vevőknek. Mert fontos lenne, hogy a védjegy valódi előnyt jelentsen annak, aki azt megszerezte. Azt ugyan nem tudom, hogy versenyjogi szempontból ez jelenthet-e előnyt, de hogy az ügyfelek szempontjából egyfajta igazodási pontként működne, abban biztos vagyok. Mint ahogy abban is, hogy a korrupció visszaszorításában is segíthetne a védjegyezés. Ami bizonyos szempontból megtisztulási folyamatnak is tekinthető. És ebben a szállítónak és az ügyfélnek is megvan a maga szerepe, a maga felelőssége. Mert ki lehet találni a világ legjobb védjegymegszerzési algoritmusát, ha azt az ügyfelek figyelmen kívül hagyják, és 3 forint 20 fillérért vesznek meg terméket, szolgáltatást olyantól, akinek semmiféle hiteles minősítése sincs.
Ami pedig a saját businessünket illeti, én is szenvedek az etikátlan konkurensektől. Azon pedig jókat mosolygok, amikor egy-egy szállító felháborodva meséli, hogy mit élt meg a maga piacán, s buzdít: „Na, ezzel kellene foglalkoznotok!” Ilyenkor megjegyzem: ügyfélként nem egyszer ti is így viselkedtek a médiával… A minőséget a médiában is meg kell fizetni! És a médiában is vannak, akik szakmailag topon vannak, ők sem adják alább. Az eredmény pedig őket igazolja, megfizetik őket. Sokszor nem is értik, nem is akarják érteni, hogy miről beszélek. Pedig etikus magatartás csak egyféle van. Az üzlet típusától függetlenül.
Sziebig Andrea
