Nehezen férnek hozzá az intézmények az EU-forrásokhoz. Vannak jó kezdeményezések az ésszerűsítésre, de még mindig nagy úr a bürokrácia.
– Miért problémásak a kiemelt projekteknél kötelező közbeszerzési eljárások?
– Ezek a projektek egy-egy állami hivatal új feladatához vagy a régi hatékonyabb működéséhez szükséges fejlesztésekre, beruházásokra irányulnak. Az EU-s források felhasználását egy 2006-os kormányrendelet szabályozta. Az átlagos átfutási idő 660 nap volt a projekt kiemeltté nyilvánítása és a támogatási szerződés megkötése között. Csak ezután lehetett a szükséges beszerzéseket megkezdeni és elindítani a projektet. Az előkészítés további 2-3 hónapot vett igénybe, a közbeszerzési eljárás pedig 4-5 hónaptól akár egy évig is tarthatott. Így, ha ehhez hozzáadjuk a megvalósítási időt, a teljes folyamat az igény megszületésétől a projekt lezárásáig körülbelül öt évig húzódott. Mindeközben a véghatáridő nem változott, tehát minél hosszabb az előkészítési és közbeszerzési szakasz, annál kevesebb idő marad a megvalósításra – ez annak veszélyét hordozza, hogy minőségileg kompromisszumokat kell kötni.
– Milyen lépéseket tettek annak érdekében, hogy a folyamat gyorsabb legyen?
– A 4/2011-es kormányrendelet arra tett kísérletet, hogy az egyes feladatokat határidőkhöz kösse, és konkrét felelősöket rendeljen hozzá. Mivel az eljárásnak csak a 80 százalékát határolta be és az első 20 százalékot – azaz a kormány jóváhagyása és az útmutató kibocsátása közötti időszakot – definiálatlanul hagyta, továbbra is megmaradt a csúszás lehetősége. Ebben a periódusban kerülnek meghatározásra az NFÜ részéről a projekt eredményeit mérő indikátorok, amikor is az NFÜ és a kedvezményezett között egy hosszas egyeztetési folyamat indul meg.
– Április elsejei hatállyal módosították a rendeletet. Mi változik?
– Az eljárást négy részre osztották, és mindegyiket 30 napban rögzítették. Tehát a projekt kiemelésétől, azaz a kormányrendelettől az útmutató kibocsátásáig 30 nap áll rendelkezésre, innen a pályázat beadásáig megint 30 nap, az elbírálásig szintén, valamint további 30 nap biztosított a szerződés megkötésére. Egy pici luk azonban maradt, ugyanis szerepel egy kitétel: a 30 napot nem kötelező tartani, ha hiánypótlásra van szükség. Így továbbra is fennáll a csúszásveszély, ami főleg az első szakaszt, az útmutató kialakítását érinti.
|
Szakmai pálya: |
|---|
|
– 1996-ban közgazda diplomát szerez a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen (ma Corvinus Egyetem) – 1996–2001 között az Oracle Magyarország tanácsadója, majd konzultációs igazgatóhelyettese – 2002–2010-ig egy magyar informatikai kkv értékesítési igazgatója, majd saját vállalkozás építésébe kezd – 2008–2010 a Fidesz infokommunikációs munkacsoportjának szakmai titkára – 2010– a NAV Informatikai szakfőigazgatója – 2010-től a Magyar Posta Zrt. Felügyelő Bizottságának elnöke |
– Úgy tűnik, a jogszabályok nem elegendőek ahhoz, hogy megfelelően felgyorsuljon a források elérése…
– Egzakt módon valóban nem lehet tökéletes megoldást találni, viszont nagy hangsúly van a folyamat szereplőinek a projekt eredményeihez való hozzáállásán. Vannak olyan új és sikeres próbálkozások, miszerint a kedvezményezettek kisebb egységekre bontják a projekteket, amelyekhez külön-külön írják ki a közbeszerzést. A hatékonyság így megnő, aminek az az ára, hogy az intézmények nem egy fővállalkozóra hárítják, hanem magukra vállalják az összehangolás felelősségét. A NAV, és azok az intézmények, melyeknek erre javaslatot tett, komplex projekteknél már így járnak el. Az államigazgatás részéről is megjelent egy terjesztendő jó gyakorlat: az EKOP-os projektekért felelős kormánybiztos kérésére a minisztériumok csak konkrét kérdés és téma megjelölésével kezdeményezhetnek értekezleteket.
– Személyesen milyen javaslatai lennének a helyzet jobbá tételére?
– Folyamatosan egyeztetünk az NFÜ-vel arról, hogy az intézmények érdemi munkáját megnehezítő, szükségtelenül sok indikátor helyett azt a minimális számú indikátort határozza meg, ami elegendő ahhoz, hogy a kedvezményezettek meggyőződjenek a projekt sikerességéről, illetve ezt a sikert „el tudják adni” az EU-nak. A közbeszerzési pályázatokban jelentkező másik probléma, hogy nehezen hangolható össze az egyenlő versenyhelyzet biztosításának követelménye a pályáztató azon érdekével, hogy az eredmény illeszkedjen a stratégiájába. Ennek megoldásához tettem egy javaslatot az NFM-nek: adjon ajánlást arra, hogyan kell a tco-t egységesen számítani az államigazgatásban. A hosszú távú fenntarthatóság szempontjának beépítésével ugyanis egyértelműen meg lehetne jeleníteni a stratégiai illeszkedést a közbeszerzési eljárásokban.
Szeli Katalin







