A jövő gyárai kétszer épülnek majd föl: előbb virtuálisan és utána fizikai valójukban. Erős és figyelemfelkeltő mondat, amely kifejezi azt, amit kerestem felkészülő kutatásomban, annak a rövid, frappáns megfogalmazását, hogy az ipari forradalomnak nevezett történelmi folyamat mostani, negyediknek nevezetett szintjén akár össze is érhet végre a digitális és a valóságos világ. Tényleg összeérhet? A dolog ennél sokkal összetettebbnek tűnik.
Olvasva, elemezve, újragondolva az érdekesnél érdekesebb eszmefuttatásokat az ipar digitalizációjának jelenlegi helyzetéről és fontos trendjeiről, úgy tűnik nekem, hogy egészen magas szinten folyik a csevej a menő szakportálok oldalain az Ipar 4.0-ról. Ugyanakkor annak a szerencsésnek, akinek alkalma adódik csak egy rövid sétát is tenni szakavatott vezetéssel egy valóságos üzemben, elakad a szava. A szembesülés a realitással olykor sokkoló lehet.
A digitalizáció az ipari üzemek szürke valóságában egészen más jelentést hordoz, mint mondjuk a telekommunikációs szegmensben. Ott, ahol annak van prioritása, hogy a meglévő gyártó erőforrásokkal a piaci igényeket a lehető leghatékonyabban és üzembiztosan valóságos, kézzel fogható termékekkel elégítsék ki, lehetőleg úgy, hogy a rendkívüli erőfeszítésekkel járó folyamatok végén némi profit is keletkezzen, nem feltétlenül a terminus technicusok értelmezésével múlatják az időt a menedzsment tagjai.
Ha netán alkalom adódik kimenekülni a napi mókuskerékből, például egy szakmai konferencián való részvétel erejéig, a gyártás üzleti és szakmai irányítói nagy érdeklődéssel és nyitottsággal figyelik, miről is tartják fontosnak beszélni azok, akik a pódiumon kapnak szót. Gyakran vezetek magam is beszélgetéseket emelvényeken, és azt tapasztalom, hogy akkor izgalmas a vélemények ütköztetése, ha olyan is akad a társaságban, aki nem csupán beszélni tud a témáról, hanem naponta cselekvő részese is az adott terület gyakorlatának. Egy ilyen beszélgetés során hangzott el az egyik résztvevő szájából a következő mondat, amikor egy szakkifejezés értelmezésén rágódtak a többiek: „Nem a definíció kibontása számít, hanem az, hogy csináljuk jól, amit csinálunk”.
Egy olyan országban, mint amilyen a miénk is, ahol a legkorszerűbb autóipari gyártóüzemek mellett egyaránt megtalálhatók a közepesen digitalizált és a digitalizációs utat egyelőre még kereső gyártó vállalkozások tömegei, különös csengése lehet olyan állításoknak, amelyek az Ipar 4.0 jövőjének megfestéséhez járulnak hozzá néhány expresszív ecsetvonással, mint amilyen az e dolgozatom indító mondata a kétszeri gyárépítésről. A többség számára túlságosan távolinak és elérhetetlennek tetszhet ez, ám a messzi horizonton kibontakozó futurum vizslatását mégsem tartom teljesen értelmetlennek. Helyes cselekvésre inspirálhat a mában, megmutathatja a követendő irányt a középtávú célok és stratégiák kimunkálásakor, és nem mellékesen felvillantja a reményt arra, hogy a jövőben könnyebb, profitábilisabb, egészen egyszerűen: jobb lehet az, amit csinálunk.
Mester Sándor
